Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)

TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület gazdasági autonómiája. II. / 93. o.

eladásra vitte, akkor évi öt forint taksát kellett fizetnie. Félegyházán egyáltalán nem tartották számon a sziksóseprést. pedig mind a kisszállási, mind a ferencszállási határrészen nagy szikes területeik voltak. A bevételi lehetőségre csak 1835-ben figyeltek fel, amikor az alsószentgyörgyiekkel közösen megváltott Kisszálláson Alsószentgyörgy bérbe adta Fehértó söprési jogát két szódafőzönek. " Sajátos helyzete volt a haszonvételek között a nádjussnak. A nádjuss nem regálé beneficium,. de jövedelme a közpénztárat gyarapíthatta. Kezelése a járulékföldhöz hasonlóan történt. A redemptus évente a gazdasági gyűlés határozata alapján redempciója arányában kaphatta meg nádjussát. Külön bizottságok gondoskodtak az elosztásról. A közhaszonra, pl. a középületek fűtésére, fedésére, a tisztségviselők járandóságába adandó nádat, évente e célra kijelölt területről, közmunkában vágatták le. Az egész kerületi gyakorlattól eltért Félegyháza, ahol a nádhaszon kezelése úgy történt, mint a regálé beneficiumoké. Talán azért alakulhatott így, mert állandó, összefüggő nádas területei voltak. A Péteri-tó 274 kh 1436 -öl területe volt a legszámottevőbb, amit mint osztatlan közös redemptus tulajdont a birtokosság a tanács kezelésébe engedett. Évente visszatérő napirend a tanács és birtokosok közös gyűlésén a nád elosztása, értékesítése és a bevétel felhasználása. A nád közös redemptus tulajdon volta az ár meghatározásában érvényesült. A redemptusok olcsóbban vehettek egy kéve nádat, mint az irredemptusok. Amikor nagyon kemény tél volt és félni lehetett, hogy nem sikerül levágatni az összes termést, megengedték az irredemptusoknak, hogy felében vághatják. A XIX. században áttértek a nád árverés útján való értékesítésére. A nádat közmunkában, részért, vagy munkabérért levágatták, majd bekévézve árverezték. A vágatásért levont rész, a konvenciósok járandósága és a közszükségre elkülönített mennyiség levonása után 8-10.000, jó évben 1415.000 kéve nádat értékesítettek. A nádbevétel évi 1300-1800 forint körül ingadozott, s a birtokosság határozata szerint Kömpöcpuszta árendájába fordította a tanács. Kömpöc három esztendős árendája 7500 forint volt, s így csak a hiányzó összeget kellett a lakosokra kivetni. A módszert egészen 1841-ig alkalmazták, attól kezdve a redemptusok döntése szerint hol természetben, hol pénzben, osztották fel a nádjövedelmet, s a közpénztárba csak a közszükségre átengedett került. A kifizetés lebonyolítását sem a számadó, hanem az adószedő végezte. BKML. Kf. lt. Prot. Pol. 18. p. 503/1835. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet. 2002./e. 113