Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)
TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület gazdasági autonómiája. II. / 93. o.
pénzszerzési lehetőséget. A tanács viszont a tilalom megerősítését kérte, mert félt, hogy a földesurak által szőlőnek kiadott földből az apátiak egyre többet fognak fel, és saját boraikkal majd a beneficiumot rontják. A kerületi közgyűlés a közbeneficiumok védelme mellett döntött, s 1827-től megtiltotta a külső szőlőhegyek termésének árusítását, csak saját fogyasztásra engedélyezte a behozatalt. A kiskunoknak nem voltak külső szőlőik, közöttük a probléma nem vetődött fel. Később, amikor a telepítések nagyobb termést adtak, enyhítettek a szigorú tilalmon. 1839-ben megengedték a földnélkülieknek, hogy külső helyről behozott bort akónként árusítsanak, pálinkát pedig iccénként. Ez utóbbit a redemptusok a "legkisebb mértékkel" is mérhették. 36 A félegyházi tanács tiltakozott a közkassza ilyen nemű károsítása ellen, de a kerületi közgyűlés elutasította a tiltakozást. Mészárszékek A húsmérés alig okozott vitákat. A lábtörött marhát mindenütt köteles volt a székárendás kimérni, ha mégsem vállalta fel, a gazda kimérhette. A viták inkább az árendátorok közlegelön tartható állatainak számáról folytak, legtöbb helyen külön kaszálót adtak a székbérlethez. Külön juhszékeket tartottak, ahol a helyből felvásárolt juhokat és meghatározott kontingensü saját birkát vághattak. Pl. Félegyházán 1830-ban a helybeliektől felvásároltakon túl, az árendás tavasszal a magyarjuh bárányait, szeptembertől magyarjuh ürüket és meddőket vághatott, összesen 200 darabot. A saját fogyasztásra levágott állat nem képezte vita tárgyát. Boltnyitás A boltok bérletével kapcsolatban is felmerültek megszorítások vagy engedmények, amelyeket a lakosság, főleg a redemptusok jogaival össze kellett hangolni. A dohány, a só, a szappan és a méz volt az a kritikus árucikk, amellyel kapcsolatban feltételeket szabtak a bérlőknek. Madarason, pl. a só kivételével az említetteket a boltos kereskedő csak akkor árusíthatta, ha a helybeliektől szerezte be. 37 A só árusítást 1839-töl tették mindenki számára lehetővé. 1813-tól a kerületi közgyűlés határozata alapján saját házában minden redemptus nyithatott boltot, nem kellett taksát fizetnie. Az irredemptusok ugyanettől kezdve három osztályba sorolt boltjaik után taksát fizettek. 1 BKML. Kf. lt. Prot. Pol. 1839. 272-274. p. SZML. Kunmadaras lt. Littera A. Fase. 3. No. 1/1757-1770. GYÁRFÁS István. 1883. 38.1. és X. sz. mell. 104