Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Fekete István: 1956 szolnoki katonai eseményei. (A helyi és a szovjet fegyveres erők tevékenysége az 1956-os forradalomban) / 225. o.
erői megosztottan, különböző fegyveres csoportokban tevékenykedtek, addig a szovjet erők vezetése, a reguláris hadsereg szigorúan központosított, egységes irányítási elvei szerint működött. Komoly gondot okozott az is, hogy az ügy jelentőségének felismerésén túl, nem sikerült a gyakorlatban megvalósítani, az egységes forradalmi fegyveres erő létrehozását. Ezért a legkritikusabb időszakokban a hadsereg és a rendőrség, közel kétharmada semleges maradt, nem kapcsolódott be az eseményekbe. Nem volt szerencsés döntés a hadsereg „demokratizálása" (katonai tanácsok) sem. Végezetül egy sajátos „szolnoki tanulság". Az elmúlt évtizedek során ezt a várost több elismerő és elmarasztaló észrevétel, kritikai megjegyzés érte az 1956-os eseményekben játszott szerepe miatt. Természetesen abban, hogy a politikai, katonai történések úgy alakultak, ahogy alakultak, abban a városnak „sem érdeme, sem bűne" nem volt. Ezek az események is (mint már annyiszor a település történetében), katonaistratégiai, földrajzi, infrastrukturális adottságaival, valamint az akkori sajátos politikai körülményekkel hozhatók összefüggésbe. A város külön szerencséjének tekinthető, hogy akkor a felelős posztokon olyan polgári és katonai vezetők voltak, akik kellő józanságot, mérsékletet, diplomatikus magatartást voltak képesek tanúsítani. Ez azt jelentette, hogy a katonai vezetők helyesen tudták értékelni az adott pillanat szülte helyzetet, képesek voltak abból helyes következtetéseket levonni, és ennek alapján legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint vezetni a gondjaikra bízott alakulatot. Az „új rend" azonban másképp látta a dolgokat. A vezetők közül többeket „bűnösnek nyilvánított". így Kablay Lajos alezredest, Kiss Gyula őrnagyot, Hagymasi Jenő, Szathmári József századosokat, Tímár György főhadnagyot, Dinka Tibor tartalékos főhadnagyot, és még másokat. Az 1956-os forradalmi eseményeknek a városban két olyan katonai vezetője volt, akikről külön is szükséges megemlékezni. Az egyik Kablay Lajos alezredes, a Killián iskola, és Szolnok Helyőrség parancsnoka, a megyei munkástanács katonai biztosa. A másik Szathmári József százados, a 27. Légvédelmi Tüzérezred parancsnoka, a város védelmének vezetője, a szovjet katonai intervenció során a tüzér laktanyánál lezajlott fegyveres összecsapásnál helytállásával kitűnt katonaegyénisége. 266