Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Fekete István: 1956 szolnoki katonai eseményei. (A helyi és a szovjet fegyveres erők tevékenysége az 1956-os forradalomban) / 225. o.
A mezőtúri harckocsizók, a helyi tanácselnököt, DISZ-titkárt, két rendőrtisztet, és két polgári személyt vittek a Killián iskolára, akik ott kértek védelmet. 36 Október 29-én az MN Katonai Tanácsa bejelentette, hogy átáll a „népi felkelés" oldalára. Másnap az OLLEP-en megválasztották a 21 fős Forradalmi Bizottságot. Elnöke Nádor Ferenc ezredes (légierő parancsnok) lett, akit távollétében jelöltek erre a tisztségre. 37 A Killián iskolán 30-án, reggel 8-kor az egységek választottak, 10-órától pedig az iskola Forradalmi Katonai Tanácsa (katonai tanács) és annak operatív szerve az Intéző Bizottság (IB) került megválasztásra, a repülőtéri klubban. Ezen a rendezvényen a kunmadarasi ezred küldöttei, és a városból, polgári „megfigyelők" is részt vettek (köztük Dinka Tibor tartalékos repülőfőhadnagy). A légierő parancsnokság részéről Koplányi alezredes, egy Aero-45-ös repülőgéppel érkezett Szolnokra a rendezvényre. Az iskolai katonai tanács elnökének Kiss Gyula őrnagyot, tagjainak Vargyas őrnagyot, Merfelsz századost, Kardos, Varjú, Nagy főhadnagyokat, Pásztor hadnagyot, Szabó szakaszvezetőt és Szabó őrvezetőt választották meg. Egy helyen cserére került sor a megyei munkástanácsban is, katonai biztos lett Varjú főhadnagy (Brassói őrnagy helyett). Ettől kezdve a katonai tanácsok irányítottak, mégpedig úgy, hogy a parancsnokok vezetői jogkörét tiszteletben kellett tartaniuk. Ezen a napon a város többi magyar laktanyájában is sor került a választásokra. 38 A „Forradalmi Katonai Tanácsok" létrehozására intézkedő miniszteri parancs 2. pontja kimondta: „A katonai tanácsok feladata minden fokon a honvédelmi miniszter által kinevezett parancsnokok fontosabb parancsainak, intézkedéseinek megvitatása és javaslat tétele. Amennyiben a katonai tanács többsége nem ért egyet a parancsnok parancsaival, a parancsnok jelentse azt felsőbb parancsnokának". A katonai tanácsok létrehozása tehát nem jelentette, az egyszemélyi parancsnoki rendszer hatályon kívül helyezését, hanem előírta a katonai vezetők számára, hogy ki kell kérniük ennek a szervezetnek a véleményét fontosabb döntéseik meghozatalakor. Mivel ebben az intézkedésben nagyon sok volt a „szubjektív elem", ezért ezt nagyon sokan, sokféleképpen A Killián iskola parancsnokának jelentése 1957. (6. p. részletesen) 00536. p. SIMON L. „Cselekedjék saját belátása szerint". TOP GUN 1997/6. sz. Uo.; A Killián iskola parancsnokának jelentése. (6. p. részletesen) 1957. 00537. 240