Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Fekete István: 1956 szolnoki katonai eseményei. (A helyi és a szovjet fegyveres erők tevékenysége az 1956-os forradalomban) / 225. o.
ahonnan 28-án tért vissza. Szabó József őrnagy (Floki) a kiképzőezred parancsnoka, pedig egy Jakovlev Jak-11 „Ölyv" típusú repülőgéppel Szolnok - Debrecen - Záhony - Szolnok útvonalon hajtott végre felderítő repülést. Mindkét pilóta nagy létszámú szovjet csapatmozgást, illetve csapatcsoportosulásokat észlelt, amit jelentettek a HM felé. 26 Jak-11 "Ölyv" típusú repülőgép Janza Károly altábornagy, honvédelmi miniszter október 27-i keltezéssel, aláírta a végzős repülőgép-vezető növendékek kinevezési parancsát. Ennek a 70 vadászrepülő- és megfigyelő-növendéknek az avatására később (november 11-én) került sor, de volt, aki „csak" egy papírzacskóban kapta meg „a járandóságát". 27-én az OLLEP utasítására, a Killián iskola, Kunmadarason lévő ezredétől négy gépből álló, MiG-15 bisz (oroszul a vadászrepülőgép rövidítése) rajt „emeltek" Nyíregyháza térségébe. Itt a tüntetők egy fegyverraktárt akartak felnyitni. Az első gép-pár parancsnoka Hagymási Jenő százados, a másodiké Hajdú László főhadnagy volt. A feladatot kismagasságú rácsapásokkal (fedélzeti fegyverek használata nélkül) oldották meg. Ezen a napon is FODOR Gy. szóbeli visszaemlékezése (mint az események részese).; CSEH Géza: Az 1956-os forradalmi események Szolnok megyében. 35. p. 237