Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Józsáné Nagy Adrienn: Szolnok közművelődésének története az 1920-as évek második felében / 125. o.
magántanárokból álló csoport is elkezdett hegedűt, zongorát és zeneelméletet tanítani. 270 De ennek ellenére sem látogatták többen a klasszikus zenei műsorokat, pedig a Szolnoki Újság mindig időben kihirdette ezeket, és általában még a programot is ismertették. így történt ez az 1928. március 17-én megrendezett Kereskedelmi Társulat Mozarthangversenyével is 271 , vagy a március 27-ére kitűzött Schubert-koncerttel is. 272 1930 januárjában a Verseghy-kör meghívására Fedák Sári jött el Szolnokra dalestélyt tartani, melyen a művésznő XVI-XVIII. századi magyar dalokat, énekeket adott elő. 273 A város zenei kultúrájának fejlődése csak azután indult meg, hogy 1930. március végén Szolnokon megalakították az Országos Magyar Dalszövetség X. kerületét 274 , majd ez év májusában pedig már államilag engedélyezett zeneiskolát alapíthattak. A zeneiskola megszervezését két másik város zenei intézetének igazgatói vállalták. A városi vezetés pedig termeket biztosított a zenede számára. 275 Még a nyáron megkezdték a növendékek toborzását, s így 1930 szeptemberében elindíthatták az oktatást, melynek eredményeként, alig három hónap elteltével növendék-hangversenyt adhattak. 276 Az új tanintézet sikerességét mutatja az is, hogy a zeneiskola növendékeinek száma a tanév végéig tízszeresére nőtt. 277 A képzőművészeti kiállítások valamivel népszerűbbek voltak a szolnokiak körében a komoly zenénél. Ez köszönhető volt annak, hogy a régi vár helyén kialakított Szolnoki Művésztelep 1902. évi alapításától az 1920-as évekig, már elég idő telt el ahhoz, hogy a város társadalma magáénak érezze az évente megrendezett kiállításokat, a művészeket és alkotásaikat. Szolnoki Újság. 1927. augusztus 21. Szolnoki Újság. 1928. március 11. Szolnoki Újság. 1928. március 18. Szolnoki Újság. 1930. január 14. Szolnoki Újság. 1930. március 27. Szolnoki Újság. 1930. május 22. Szolnoki Újság. 1931. január 25. Szolnoki Újság. 1931. május 31. 184