Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Józsáné Nagy Adrienn: Szolnok közművelődésének története az 1920-as évek második felében / 125. o.

amelyeket a színház semmiféle körülmények között nem tud a közönség részére hozni. És a közönség is szereti a mozit." 255 Zene és művészetek a XX. század '20-as éveiben Az 1920-as években úgy ahogy a színházi előadások látogatottsága nem mindig volt annak színvonalával arányos, bár az előadók kitűnően játszottak, úgy a zenei rendezvényeké sem. A helyi ének- és zenekarok már a XX. század '20-as éveinek második felében alakultak, sőt ekkor indult meg a hivatásos zeneoktatás is Szolnokon. 1903-ban pedig megnyitották a város első államilag segélyezett zeneiskoláját. 256 A következő zenekarok működtek az 1920-as években Szolnokon: MÁV Millennium Fúvós és Szimfonikus Zenekara, Szolnoki Szimfonikus Társaság, MÁV Altiszti és Segédtiszti Körök zenekarai, Katholikus Legényegylet zenekara, szolnoki iskolák diákzenekarai 257 , leventeegyesületek zenekarai. 258 Míg a város énekkarai: a MÁV Millennium Önképző Dal- és Zeneegylet, "Testvériség" Iparos Dalkör, MÁV Fűtőházi "Összetartás" Dalegylet, Szolnoki Általános Munkásképző dalkara 259 , levente- és iskolai énekkarok voltak. Ezek a társaságok egyenként, vagy egyszerre többen főszereplői voltak az egyesületi, vagy városi rendezvényeknek, ünnepségeknek. De ők maguk is szerveztek önálló hangversenyeket, melyeken ének-, zeneszámokat, szavalatokat adtak elő. 260 Léteztek olyan énekkarok is, melyek általában csak istentiszteleteken énekeltek, mint például a Református Dalárda és a Kongregációs Vegyeskar. 261 SZML Sz. városi polgármesteri iratok, 327/1935. SZURMAI Ernő: Szolnok város közművelődésének története a megyeszékhellyé .... 118. p. SZURMAI: Szolnok város közművelődésének története az első világháborútól .... 107. p. Szolnoki Újság. 1926. május 13. SZURMAI: Szolnok város közművelődésének története az első világháborútól ..., 106. p. Szolnok és Vidéke. 1927. március 3. Szolnok és Vidéke. 1927. június 5. 182

Next

/
Thumbnails
Contents