Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Józsáné Nagy Adrienn: Szolnok közművelődésének története az 1920-as évek második felében / 125. o.

A Nemzeti Mozi a hangosfilm-vetítésben is első volt Szolnokon. A Szolnoki Újság cikke számolt be arról, hogy 1930. március 18-án volt az első hangosfilm bemutató, melynek keretében a német "Mámorkeringő"-t adták. 242 Egy hónap alatt pedig a beszélő filmnek olyan sikere lett, hogy a nézők már az első magyar hangosfilmre, a "Modern Faust"-ra is megválthatták jegyüket. 243 A nyáron pedig a sajtóban azt lehetett olvasni, hogy lassan leáldozóban van a némafilm, amelyet immár nem is gyártottak. Ezért a vidéki mozik mindegyikének át kellett állnia a hangosfilmek vetítésére, amihez új vetítőgépeket kellett beszerezni. Ősztől pedig már a Színház Mozgó is "hangos" lett. 244 A Nemzetit '30 őszén adták át rövid szünet után, ugyanis nyáron a nézőtéri széksorokat kicserélték és új leadógépet szereztek be 245 , ami természetesen a mozi sikerességének jele volt, s bevételeiből kivitelezhető volt a felújítás. E két belvárosi moziba a város minden részéből jöttek filmeket, előadásokat nézni, míg Szolnok harmadik "gépszínházába" főleg a környéken lakók és a MÁV dolgozók jártak. Ez volt a Millennium Mozgó, mely - ahogy már a fejezet elején írtam - 1923. szeptember 5-én megkapta a játszási engedélyt, de csak 1926. január 16-án kezdték meg a vetítést. 246 A megnyitó alkalmából kisebb ünnepséget szerveztek, amelyen felhangzott a Himnusz, majd dr. Halmos Andor királyi tanfelügyelő tartott érdekes előadást a mozi történetéről. Ezt követően vetítették le az első filmet a mozgóban. 247 Természetesen, mint a többi mozi helyiségében, itt is rendeztek más előadásokat, mivel a terem kialakítása alkalmas volt rá. Például a MÁV műhelyi tanoncotthon könyvtárának gyarapítására szerveztek filmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadást. Az előadó Fischer Mór MÁV főfelügyelő, az iskolán kívüli népoktatás munkatársa volt, aki a száz éves vasútról beszélt. Mondanivalóját az akkor divatos vetített diaképekkel is Uo. 1930. március 13. Uo. 1930. április 15. Uo. 1930. július 30. Uo. 1930. október 12. MOLNÁR Sándor: Száz év a MÁV Szolnoki Járműjavító ü. v. történetéből. Szolnok, 1960. 91. p. Szolnok és Vidéke. 1926. január 21. 180

Next

/
Thumbnails
Contents