Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye géperejű hajózásának történetéhez / 95. o.

ezeket a németek felrobbantották. Két hajót saját személyzete süllyesztett el. A különböző helyeken lévő 19 uszályt szintén elsüllyesztették. A Tisza hajózás a II. világháború után A háború befejezését követően ismét előtérbe került a tiszai hajózás újraindítása. A Szolnok-Tiszabura közötti hajójárat megindítása miatt Tisza József nemzetgyűlési képviselő 1947-ben felkereste Gerő Ernő közlekedési minisztert és a segítségét kérte. Gerő utasítást adott a szaktárcának, ha kell anyagilag is nyújtsanak segítséget, csak a tiszai hajójárat minél hamarabb utasokat szállítson. A hajózási útvonalra a „Hortobágy" nevű motorost készítették fel. Akadályt jelentett még a Szolnok-Szajol között lévő vasúti Tisza-híd, amelynek újjáépítési munkálatai éppen ebben az időben jártak a finisnél. Ezért a forgalom lebonyolítását előre úgy tervezték, hogy a vasúti Tisza-hídnál a hajókról át kell szállni. A hajójárat az előkészületeket követően 1947. április 24-én indult meg. A személyhajójáratok a Szolnokról indulás után Tiszapüspöki, Törökszentmiklós-Óballa, Nagykörű, Tiszabő, Kőtelek, Tiszaroff, Tiszasüly, Tiszabura partjainál kötöttek ki. A hajók Tiszaburáról nagyon korán, hajnali 4 órakor indultak, így már 8 óra előtt a megyeszékhely kikötőjében pihentek. 18 Az útjuk során érintett Tisza-menti települések népe így be tudott jönni Szolnokra, eladhatta terményeit a piacon, és elintézhette bevásárlásait. A vasúti Tisza-híd átadását követően megoldódott az átszállás kérdése is. Az alacsony vízállás idején (ilyen volt 1949. szeptember 14-től) a személyhajójárat kikötőjét a Vártemplom előtt lévő lejáróhoz helyezték át. 19 A folyami járat másik végállomásán Tiszaburán új kikötőt építettek 1949­ben. A kivitelezési munkákat Csapka János végezte 1200 forintért. A kikötő és berendezéseinek ünnepélyes felavatására május 8-án került sor. Az utasok szállítását a „Délibáb" motorossal és az „Ercsi" gőzhajóval bonyolították le. 20 A Tiszán a teherszállítást a „Magyar-Szovjet Hajózási Rt.", a személyszállítást a MFTR végezte (az utóbbi céget 1950. január l-jén felszámolták). 1950-től a Tiszán a járatok üzemeltetését a Balatoni Hajózási Nemzeti Vállalat végezte. A rendkívül alacsony vízállás miatt előfordult, Tiszavidék. 1947. 42. sz. SZML. Szolnok ir. 19797/1949. sz. SZML. Tiszabura község ir. 764/1949. sz. 107

Next

/
Thumbnails
Contents