Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Néhány kataszteri fogalom agrártörténeti vonatkozása / 83. o.

TOLNAY GÁBOR NÉHÁNY KATASZTERI FOGALOM AGRÁRTÖRTÉNETI VONATKOZÁSA* I. A magyar földmérés az utolsó száz esztendőben - mint minden a környezetünkben - igen nagy változáson ment keresztül. Ugyanakkor szomorúan tapasztaltuk, - magunk példáján is - hogy az ötven évvel ezelőtt használt kifejezések egy részére már a szakemberek sem emlékeznek. Ha magára a kifejezésre emlékeznek is, de annak konkrét tartalmát már képtelenek felidézni. Ezért láttuk szükségesnek a kataszteri munkálatokkal kapcsolatos, de már szinte feledésbe merült néhány szakkifejezés összegyűjtését és felidézését. Kellett ezt tennünk már abból a célból is, hogy pl. az 1930-as években a néhány helyen végrehajtott tagosítás során még használták ezeket. Az e korszakkal foglalkozó agrártörténészek is csak hosszas kutatás során voltak képesek eljutni ezek egzakt tartalmához. Igyekszünk ezeket feleleveníteni azzal a meggyőződéssel, hogy az utánunk következők haszonnal fogják forgatni ezen - jelenleg még szaklexikonokban sem fellelhető - agrártörténeti fogalmak értelmezését. Ugyanakkor napjainkban is egyre jobban körvonalazódik egy újabb tagosítás kimondásának, elrendelésének igénye és lehetősége. Ebből az aspektusból sem árt felidézni a múlt tagosítási eljárásait, szokásait, az ott használt terminológiát, hiszen elképzelhető, hogy a közeljövőben erre szüksége is lesz az agrártársadalomnak. Ugyanakkor itt szeretnék köszönetet mondani dr. Szabó Ferencnek, a Békés Megyei Múzeumok nyugalmazott igazgatójának is, hogy erősítette szándékomat a problémakör feldolgozását illetően; hogy a munka során is mindig érezhettem ösztönző támogatását; s a végső formába öntés alkalmával is segített kritikai észrevételeivel. A dolgozat az OTKA támogatásával készült. Nyilvántartási szám: T 019540. 83

Next

/
Thumbnails
Contents