Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)
ADATTÁR - Cseh Géza: A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban / 195. o.
másfélnegyed órányira határos. Nyugaton Móriccal (Morics) háromnegyed órányira határos, jó rétekkel és termékeny szántóföldekkel. Északra ugyancsak Móriccal (Morics) másfélnegyed órányira határos, kevés szántófölddel, s többnyire mocsarakkal és nádassal. Hasonlóképpen Csorbától is egy órányira van kissé mocsaras részekkel, egyébként jó szántóföldekkel. Erről a Túrkeve (Turkevy) helységről továbbiakat nem lehetett kideríteni. Póhamara (Póhamara) Ez a helység Pásztó (Paszto) és Túrkeve (Turkevy) között helyezkedik el, 22 Keleti irányban egy órányi hosszan termékeny szántóföldek és rétek vannak. Délen Endrőddel (Enderid) határos, amelytől a Körös (Keres) folyó és annak vize, a Berettyó (Barátka) választja el. Kevés rét található itt, szántóföld nincs. Nyugat felé Csorbával háromnegyed órányira határos, mocsarak nélkül, jó szántóföldekkel és rétekkel. Északra Túrkevével (Turkevy) félórányira határos, kevés mocsaras-vízzel, különben jó szántóföldekkel. A templomnak már a nyoma sincs meg, mely talán fából épült és teljesen lerombolták. 1577-ben még 6 jó gazda élt itt, a többiek a török uralom elől mind elmenekültek. Ilyeténképpen ezek Egerbe, a királyi provizorátusnak egykor az alábbiakkal adóztak: Pénzben Szent György ünnepe előtt 4 forint 16 dénár Szent Jakab „ „ 2 „ 8 „ Szent Mihály 4 „ 16 „ A negyvennapos böjt idején a téli robot megváltásáért 4 „ 16 „ Királyi dikában 6 „ Nyáron mindennemű robottal szolgálnak. Akóban: Búzanegyedet 4 Arpanegyedet 4 Pint vajat 4 Juh- és tehénsajtot 4 Rossz a tájolás. Póhamara valójában Túrpásztótól délnyugatra, Túrkevével ellentétes irányba esik. 211