Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Jan Basta: Az állami levéltári rendszer modelljének bemutatása Lengyelországban 1918 után - A Rzeszow-i Levéltár története / 167. o.

levéltár is, azonban 1945-ben nagy mértékben károsodott a poznani levéltár és az ő Bydgoszczi Fióklevéltára. A Plocki Levéltár elveszítette gyűjteményét, ezért nem működhetett. Gyakorlatilag a központi levéltárak közül egyedül a Régi Iratok Főlevéltára működött, amely a saját szerény gyűjteménye mellett más levéltárak megmaradt anyagát is őrizte. 1948-ban megszüntették a Régi Iratok Levéltárát, a Kincstári Levéltárat és az Egyházi Levéltárat és az Uj Iratok Levéltára a második központi intézmény lett a Főlevéltár után. 32 Az 1945-1951. éveket átmeneti időszaknak lehet tekinteni, amikor is a levéltárak munkájának megindítása után a pénzügyi és a szakember helyzet javítására fordították a figyelmet. Próbálták összegyűjteni az elmenekített levéltári anyagot és a területileg illetékes levéltárakba visszaszállítani. 1945. év végén létrehozták Wroclawban az Állami Levéltárat, amely igen szerény gyűjteménnyel rendelkezett és az anyagokat a város több pontján tárolták. Ugyanebben az évben decemberben az oktatási miniszter rendelkezése alapján létrehozták Gdanskban az Állami Levéltárat. A volt Gdanski Levéltár épülete erősen megrongálódott, ezért csak 2 év múlva kezdhette meg működését. Sokkal jobb volt a helyzet Szczecinben, mert a levéltári épület itt épen maradt, s a Pomeránia területén szétszórtan lévő iratanyag visszakerült ide. így a Szczecini Levéltár 1945-ben megkezdhette rendes működését. A Szczecini Levéltárral egy időben kezdte meg működését a Katowicéi Levéltár. Eleinte a Sziléziai Megyei Hivatalhoz tartozott, 1946-tól pedig beolvadt az Oktatási Minisztériumhoz tartozó Állami Levéltárak Főosztályába. így 1946 végére 12 levéltár működött, amelyek 88 dolgozót foglalkoztattak. 33 További változások a levéltári hálózatban 1948-ban következtek be. Az Új Iratok Levéltára is megkezdte működését és azzal bízták meg, hogy a minisztérium és a központi hivatalok irattárában található anyagot átvegye ­melyek a II. Köztársaság idején keletkeztek. 1948-ban megszüntették a Piotrkowi Levéltárat és gyűjteményét átadták Lodznak. Itt létrehoztak egy egyetemet és megkezdték egy tudományos centrum kialakítását a város nagyságához és jelentőségéhez igazodva. Ez évben még Olsztynban is alakítottak egy Állami Levéltárat. M Jelentőségét az mutatja, hogy egyedüli levéltár Warnia és Mazuria területeken és a településekről behozott levéltári anyagot itt helyezték el. 35 12 A. Tomczak, Zary..., s. 253. M. Bielinska, Rozwój sieci archiwalnej, "Archeion", T. XXIV z 1955, s. 8. 14 Ibidem, s. 9. Zob. S. Nawrocki, Dzialalnosc panstwowej sluzby archiwalnej na ziemiach zachodnich i pólnocnych, "Archeion", T. LXXXIII z 1987, s. 57-i dalsze. 178

Next

/
Thumbnails
Contents