Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Babucs Zoltán: Jászsági "pocsolyakerülő" honvédek a Donnál / 123. o.

mértékben igénybe vette s így főleg az illető egység a védő állásban eltöltött fenti időszakának vége felé, már a kimerültség jeleit kezdte mutatni. " 59 A zászlóalj lóállománya is igencsak legyengült volt. A lovak közel 40­50%-át ún. lóteleltető állomásokra szállították hátra, a zászlóaljnál maradt lovakat nem tudták rendesen takarmány ózni, így a hideg mellett az éhség is kínozta a jószágokat. m A 32/111. zászlóaljhoz is érkezett utánpótlás 1942 végén. Jászberénybe a póttartalékos legénység egy részét hívták be 1942. október 12-én, majd egyhavi kiképzés után, november 12-én vagonírozták be a kontingenst. A hadműveleti területre kiérkezve még egy 4 heti időtartamú átképzést kaptak, ebből az időszakból való Kovács József tartalékos tizedes címzetes szakaszvezető 61 levele, melyet feleségéhez írt: „Drága Anyukám! Most feketén írok nem tudom eljut e hozzád 62 Andrássi őrm-el találkoztunk Nyovi-oskolba és megy haza szabadságra meg ígérte hogy el viszi. Ebbe megírhatom a valódit Bizony elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább 12 nap voltunk vonaton 2 napig Belgorodba pihentünk és utána már 4 nap gyalogolunk 110 km-t tettünk eddig 26 fok hideg van és olyan hó viharok, hogy magyar országi ember még nem ért, azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Stari­oszkolba itt leszünk kb. 3 hétig át képzésre de már oda közel van a front oda már hallatszik a lövés itt is Novi-oskolba gyakori a légi támadás az ellátásunk az nagyon gyatra, reggel kapunk egy kis keserű feketét egy csipet vajat evvel megyünk 38 km-ert este meg kapjuk abba a községbe az ebédet vacsorát ahová érkezünk, sárga répa főzeléket 50 dekás konzervet 8 ember képzeld, hogy jó lehetünk lakva talán ha meg érkezünk jobb lesz. Más külömben egészséges vagyok a gyaloglást eddig még jól bírtam csak az a baj, hogy nagy hóba kell menni de majd csak megsegít az Isten imádkozzál én nem tudok, ugy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk ha már ben leszünk az első vonalba mert oda megyünk azért Anyukám ne hogy sírjál ne sajnáljál engem ha valami emberi dolog történik velem viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésiekben bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam Vágó harctud. 1043. p. Uo. Idézet a Jászberényi Járásbíróság Pk. 22.101/1954/3. szám. hirdetményéből: „... (Kovács József tizedes címzetes szakaszvezető - BZ) 1942. október 12-én bevonult katonai szolgálatra Jászberénybe a gyalogsághoz, hadműveleti területről 1942. december 31-én adott magáról életjelet utoljára s állítólag 1943. január 20-án Nikolajevkánál eltűnt." Eredetije özv. Kovács Józsefné birtokában. Ez azt jelenti, hogy a levelet a szakaszparancsnok nem cenzúrázta. 140

Next

/
Thumbnails
Contents