Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)
TANULMÁNYOK - Elek György: Adalékok Karcag város népesedésének és egészségügyének történetéhez II. 1800-1849. / 39. o.
leginkább fiatal (18-24 éves) nő hunyt el a szülésben, vagy a szüléskor szerzett fertőzés következtében. Az erőszakos halálnemek közé a balesetben elhaltakat, valamint a bűncselekmények-gyilkosságok áldozatait és az öngyilkosokat soroltuk. Számuk az ötven év alatt 169 fő. A balesetek legnagyobb részét ebben az időszakban is a gyermekekre leselkedő veszélyek: a kút, a konyha és a malom okozták. A tizennégy év alatti áldozatok közül 22 gyermek a kútba fulladt, 15 gyermeket a malom tört halálra. A konyhában 6-an szenvedtek súlyos, halált okozó sérülést, és 7-en haltak meg 81 súlyos égési sérülések következtében, ketten lettek villámcsapás áldozatai és két áldozatot követelt a bölcsőhalál is. A felnőttek ide sorolható halálesetei a paraszti munkavégzéshez kapcsolódnak. "Közlekedési balesetben" halt el három férfi, ugyancsak három embert a ló 82 rúgott agyon. Más mezőgazdasági munkánál halt meg további négy férfi, de további négy áldozatot követeltek az építkezések és a házbontások is. A vízbefúlás a felnőtt korú lakosok közül tizenegy áldozatot szedett. A kocsmai virtuskodásnak gyakran az lett a vége, hogy például a gulyásbojtár "az ivó Kút mellett halva találtatott", másikuk a "borozás közben a' fején kapott sebbe" halt bele, ugyanúgy, mint további néhány atyafi, akiket a város különböző kocsmáiban vertek halálra. Az anyakönyv néhány más gyilkosságot is elárul: 1819-ben a 36 éves férfi "testvér Öttsétől ... éjjel aluttában agyon s holtra üttetett" (bizonyára nem véletlenül!); 1835-ben a zádori kocsma csapiárosa "barátságos társalkodás színe alatt a' Nagy Ágotára tsalattatott, ott agyon veretett"; 1829-ben a 27 éves fiatalasszonyt, "...a'férje verte agyon. " Az elöljáróság, az egyházi vezetők indítványára, már a 18. század végén komoly rendelkezéseket hozott a gyerekeket veszélyeztető kutak és a konyhai katlanok rendbetételére. Mint láthatjuk, kevés eredménnyel. Az anyakönyvek szörnyű baleseteket őriztek meg. 1810 márciusában egy egyéves kisfiú a "forró zsírba esvén meg égett", 1811ben a rádűlt forró étel okozott hasonló korú társának halált okozó sérüléseket, másikuk 1822-ben "forró vizet dűtött magára", 1836-ban egy kétéves kisfiú "a konyhán tűzbe esett". A malom törte, szekér vagy rakott szán gázolta, kútbafúlt gyerekek száma pedig az elrendelt óvintézkedések ellenére is nagyon magas. 1815-ben egy 63 éves gazda "a' Bogja tetejéről le esvén leg ottan meg hólt"; 1817-ben egy 40 éves férfi "a' Bogjárói akarván le tsúszni, a' Vasvillának a' hegyi a' Bélinek akatt 's azt ki hasította"; 1826-ban az 50 éves férfi "Midőn a' kévéss szekeret akarná meg kötni, a' kötél mellyet nagy erővel húzott el szakadván a' nyakára esett"; 1834-ben a 17 éves legény a "szántó talyigán ülvén, a' kerék alá akadt ruhájától meg fojtatott." 76