Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

TANULMÁNYOK - Elek György: Adalékok Karcag város népesedésének és egészségügyének történetéhez II. 1800-1849. / 39. o.

járvány a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem tartóztatható fel. Az igazság az, hogy augusztus 11-13. között már négyen hunytak el gyomorgörcsben és hasmenésben. Ezek, mint a tünetek is mutatják, már kolerás halottak. A "Pestis kezdődött Augusztus elején és igen sűrűen holtak September utólyáig, kezdődött a 9dik és a második tizedbe legelőször" —jegyezte fel id. Kátai Gábor. A két tizedből aztán egy-két nap alatt az egész várost meglepte a fertőzés, ami rövidesen naponta 14-15 áldozatot szedett. Mivel Karcagon ekkor még csak egy seborvos dolgozott, ide irányították a kerületi főorvost is. Most mutatkozik meg igazán, milyen nagy szükség lenne egy állandó városi orvosra. Az Állandó Bizottmánynak küldözött jelentéseiben Illéssy korábban is emlegette az orvoshiányt, 1831. augusztus 31-én a következőket írja. A Karcagra rendelt kerületi orvos éjjel-nappal járja a betegeket "és a' kiket jókor kaphatja mind meggyógyítja, de a Kardszagi Nép nem igen van szokva az orvossághoz, annál fogva tsak akkor jelenti a beteg magát, mikor már haldoklik, kivált a' kik a' Tanyákon laknak, azoknak eszek ágába sints hogy az első bajba gyógyíttassák 67 magokat. " A kimutatások szerint egy hónap alatt (aug. 12. és szept. 11. között) Karcagon 877 személy betegedett meg, közülük 313-an meggyógyultak, 35-en még betegek, 529-en pedig meghaltak. Szeptember 20-a tájékán tombolt legjobban a járvány, ekkor naponta 53 halottat vittek ki a temetőbe. Az utolsó kolerás esetet szeptember 28-án jegyezték be a református anyakönyvbe. A járvány megszűnése idején készített kimutatás szerint Karcagon másfél hónap alatt 1199 személy betegedett meg, a református áldozatok száma 633, a 65 66 67 68 68 S. PÜSKI Anna: Kátai Gábor krónikás könyve. In: Néprajzi tanulmányok. Debrecen, 1982. 543. p. A Nagykunságon ekkor már csak Kisújszállás és Túrkeve egészségesek. Uo. 715/348. 1831. év. Uo. 715/399. 1831. év.

Next

/
Thumbnails
Contents