Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

ADATTÁR - Papp Izabella: Jászkunsági görög kereskedők végrendeletei a XVIII-XX. századból / 299. o.

úrét - karcagi két kötelezvényemet - és egy zsidónál lévő váltómat, ami ezektől marad, azon osztozzanak örököseim egyenlő arányban. Mely 7. pontokból álló végrendelet a rendelkező úr előtt felolvastatván, azt ezen szerint mindenekben helyben hagyta és tulajdon aláírásával előttünk megerősítette. Kelt Túrkeviben augusztus hó 12-én 1861. Kondorosy Mihály Utólagosan megemlítvén, miszerint 2 hetét intézeti - egy Eszterházy, egy St. Genoss - és egy Comoronte status papírosokat hagyom szinte az örökösöknek, úgy mindazáltal, hogy azt eladni nem szabad, hanem véglefolyásig várják az örökösök annak eredményét. Kelt mint fent. A végrendeletet három tanácsi küldött jelenlétében Kondorosy Mihály szóbeli előadása nyomán foglalták írásba, amit aláírásával hitelesített­SZML Túrkevei végrendeletek. U Csomó IV. kötet 91. sz. A vállalkozó kedvű görög építette Túrkevén az első sörgyárat, amely megbukott ugyan, de ő építette a város első szélmalmát is, később pedig Karcagon és Kisújszálláson is épített malmokat. Közkedvelt volt a városban, s feljegyezték róla, hogy földjei szélére gyümölcsfákat ültetett a szegény vándorok táplálására. Kondorosy Mihály utód nélkül halt meg, végrendeletét 1863. május 7-én hirdették ki. Jelentős vagyona legnagyobb részét sógornőjére hagyta, aki gondoskodott róla. Kondorosi Anna, Kondorost Mária és Kondorosi Miklós ­biznyára a testvérei — a 6. pontot megtámadták. 18. Orosz Mária végrendelete Karcag, 1936. Alulírott özvegy Hammel Jánosné szül. Orosz Mária karcagi lakos ép és józan elmével, érett megfontolás után halálom esetére ingó vagyonomról miután gyermekeim nincsenek, sem más közelebbi hozzátartozóim, az alábbiak szerint végrendelkezem. 1. A Karcagi Városi Takarékpénztárban elhelyezve levő betétkönyvben írt összegből első sorban Mándoki Sándor temetkezési vállalkozó karcagi lakossal a már külön írásban megállapított temetési költségek, sírhelyrendezés stb. összesen az abban kitüntetett összeg fizetendő ki. 2. A karcagi gör. Keleti egyház részére hagyományozok 300 P. azaz háromszáz pengőt oly feltétellel, hogy ezen összegnek a mindenkori kamataiból köteles 347

Next

/
Thumbnails
Contents