Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Jász-Nagykun-Szolnok megye iratai 1601-1700 / 195. o.

ajándékozó levelünk által tőlünk örökjogon és ténylegesen birtokoltakat, azok összes hasznával, valamennyi tartozékával minden erőszakos és törvénytelen ügyvéd, háborgató, károkozó, nevezetesen pedig Jakabházy Mihály ellen, akik azokat a javakat erőszakosan elfoglalni, őt azokban a javakban a jogos út mellőzésével háborgatni, támadni, valamint megkárosítani törekedtek ­oltalmunkba fogadtuk - és különösen gondoskodásunkba fogadtuk, életünkben és személyünkben gyámkodástokra, valamint oltalmazástokra hagyva rendelkeztünk; ezért titeket mindegyikőtöket ezen levél soraival felszólítunk és nádori hatalmunknál fogva - amelyet teljes joggal élvezünk - a jelen sorainkkal megparancsoljuk és meghagyjuk, miszerint a jelenlegi írás megkapása után, ezentúl és a jövőben az említett Fáy Lászlót az általa törvényes módon, valamint örökjogon megkapott, ennélfogva ténylegesen birtokolt érintett jószágokban minden erőszakos és törvénytelen megtámadó, háborgató, valamint károkozó, név szerint pedig a szóban forgó Jakabházy Mihály ellen - akik amint előrebocsátatott azokban minden jogos út mellőzésével háborítani, megrohanni, gátolni, károsítani, valamint a mondott jószágokat erőszakosan elfoglalni akarták - ahányszor csak a jelenlegi [levéllel] tudósítást szereztek minden módon tartoztok és köteleztettek gyámolítani, oltalmazni, valamint megvédeni az előbb kifejtett nádori rendezésünk alapján, a jelenlegi [levél] ereje által, az ország ebben a tekintetben teljesen szabályozott, valamint kijelölt törvénye és méltányossága útján; másképpen ne cselekedjetek, a jelenlegi [levelet] a felolvasás után a felmutatónak visszaadjátok; kiadatott Kassa szabad királyi városban, az Úrnak 1663-dik évében, június hó 13-dik napján." Az irat eredeti, alul középen a nagy nádori pecsét látható, alul baloldalt pedig Wesselényi Ferenc aláírása. OL P-1729 Fáy család lt. Iratok 16-18. század. 2. csomó. 1663/3. 1663. VI. 18. 243

Next

/
Thumbnails
Contents