Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Jász-Nagykun-Szolnok megye iratai 1601-1700 / 195. o.

publikált. 1979-ben dr. Kormos László közölt újabb 17. századi iratokat kizárólag Kenderes történetéről. A közlések gyakoribbá válása azonban a közelmúltban történt és a Zounuk levéltári évkönyv rendszeres megjelenésével függ össze. Az évkönyvben először 1987-ben a jelen munka szerzője közölt tizenkilenc iratot az 1600-1699 időkörből. 26 A következő évben két nagyobb lélegzetű gyűjtés látott napvilágot egy kötetben. Hegyi Klára az 1614-1682 időkörből jelentetett meg százötvenkettő törökből-magyarra fordított iratot, kizárólag Jászberény történetéből. 27 Ugyanakkor dr. Botka János válogatott össze - igen szerencsés témamegoszlásban - Ötven további forrást az 1610-1686 28 évek közötti időből. Ezt követően ugyancsak e sorok írója közölt hét iratot 1989-ben az 1686-1699 időkörből. 29 Végül Cseh Géza dr. ismertette 1995-ben kivonatosan a Pentz-féle monumentális összeírást. Végül szükséges szót ejteni arról, hogy célszerű volna megjelentetni Repiczky János kéziratát, amely százötvenhat törökből magyarra fordított oklevelet foglal magába az 1634-1698 évek között, 31 Mezőtúr történetéből. Eseti közlések számos más nyomtatott műben is előfordulnak. 24 25 26 27 28 29 30 31 ANTAL Árpád: Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez. Szolnok, 1969. KORMOS László: Kenderes története. Oklevéltár 1728-ig. Szolnok, 1979. BENEDEK Gyula: Okmányok Külső-Szolnok vármegye XVII. századi történetéhez. Zounuk 2. 1987. 253-283. p. HEGYI Klára: Jászberény török levelei. Szolnok, 1988. 42-177. p. In: Szolnok megyei levéltári füzetek. 11. sz. BOTKA János: Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez. 1988. 250-337. p. In: Szolnok megyei levéltári füzetek. 11. sz. BENEDEK Gyula: Iratok Szolnok megye történetéből. 1686-1715. In: Zounuk 4. 1989. 289-299. p. CSEH Géza: A Jászság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban. (Csak a szöveges részeket közli.). In: Zounuk 10. 1995. 213-232. p. REPICZKY János: Mező-turi török oklevelek. Pesten, 1852. (kézirat). 201

Next

/
Thumbnails
Contents