Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

TANULMÁNYOK - Bagi Gábor: Szolnok visszafoglalása 1685-ben, és jelentősége a török elleni felszabadító háborúk első szakaszában / 9. o.

Thököly Imre, Felső-Magyarország fejedelme ugyan hajlandó lett volna átállni a császár oldalára, ám a cserében felajánlott bűnbocsánatot az ország és maga számára kevesellte. Csapatait azonban Felvidéken Schultz tábornok majd Caprara altábornagy erői fokozatosan a Hernád völgyéig szorították vissza, az év végére pedig már csak Munkács maradt a kurucok kezén. Ezzel az Erdélyi Fejedelemség és a korábban török hátországnak tűnő váradi és temesvári tartományok fenyegetettsége is erősödött. Ennél bonyolultabb feladatot jelentett Buda utánpótlási vonalainak elvágása. A török a magyar hódoltság központjának ellátására döntően az egykori magyar királyi hadiutat használta, mely Budáról dél felé a Dráván keresztül Belgrádra vitt, onnan pedig tovább a Balkánra. Ennek kulcsa az eszéki Dráva híd volt, melyet Leslie altábornagy csapatai augusztusban jórészt felégettek. Ezzel sikerült a balkáni útvonalat átmenetileg elvágni, ami a török számára felértékelte a megmaradt másik út szerepét, jelentőségét. Ez Budáról kelet felé haladt, a váradi és temesvári tartományok felé. Kulcsa pedig a több mint 120 éve létező szolnoki Tisza-híd volt, melyet két oldalról Szolnok és Törökszentmiklós erődítményei biztosítottak. Tudtunkkal a császári fősereg vezérkarának Érsekújvár melletti szeptemberi tanácskozásain szerepelt elsőnek Szolnok neve. Az ekkor hozott döntések értelmében a főerők nagy akcióba már nem kezdtek, ám két kisebb önálló csoportosítást (hadtestet) hoztak létre. Ezek közül az egyiket a Felvidékre vezényelték, míg a témánk szempontjából fontosabb szeptember 7-i és 22-i határozatok értelmében Eger, illetve Szolnok megtámadását kapta feladatul. Az ide vezényelt csapatok parancsnokává Károly herceg a több évtizede a császári haderőben szolgáló báró Peter Ernst Mercy altábornagyot, míg helyettesévé gróf Johann Donath Heissler vezérőrnagyot, lovassági tábornokokat nevezte ki. A császári csapatok haditervei az elmondottaknál természetesen jóval körülményesebben alakultak ki. Az 1684-es sikertelen év után sokan felismerték a szükséges hadműveleteket, de még 1686. májusában sem volt biztos, hogy a keresztény erők megostromolják Budát. Lásd: RÖSS B. i. m. 109-112. p., illetve R. VÁRKONYI Ágnes: Europica varietas Hungarica varietas. Bp., 1994. 148. p.; A szolnoki vár 1685-ös állapotára pillanatnyilag nincsenek ismereteink. Az általános adatokat összefoglalta SUGÁR István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon. In.: Magyar és török végvárak. 1663-1684. Studia Agriensia, 5. Eger. 1985. 229-306. p. 14