Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

TANULMÁNYOK - Zádorné Zsoldos Mária: A 1831. évi kolerajárvány a Kiskunságban / 81. o.

A rendelkezésünkre álló statisztikai adatokat elemezve többféle következtetésre juthatunk. A Jászkun Kerület egészét nézve - mely három közigazgatási egységre tagolódott - nem egyformán érte el a járvány. A Jászság valamennyi helységében felütötte fejét, legkorábban 1831. július 16-án Jászalsószentgyörgyön. A Nagykunságban július 28-án észleltek először megbetegedést Kunhegyesen. Túrkevét azonban elkerülte a kolera. A Kiskunságban július 22-én Kunszentmiklóson történt az első megbetegedés, de az Alsójárásban mentes maradt a betegségtől Halas, Félegyháza és Majsa. A Jászkun Kerületben a lakosság létszámát tekintve a három közigazgatási egységben nem egyforma százalékban betegedtek meg. A Jászságban a lakosság 17,89 %-a, a Kiskunságban 11,28 %-a, Nagykunságban 6,13 %-a lett beteg. A megbetegedettek közül a Jászságban 27,35 %, Kiskunságban 36,24 %, Nagykunságban 51,58 % meghalt. Tehát a Kiskunságot tekintve minden téren közepes helyet foglalt el, mely jelenség okát nehéz megmagyarázni, hiszen minden helységből nem maradt fenn elemző jelentés, hogy az akkori egészségügyi személyzet miben is látta a megbetegedés okát. Összességében több oka is lehetett a járvány terjedésének. - A szegénység, rosszul tápláltság, a legyengült szervezetet hamar megtámadta. - A tilalom ellenére olyan ételeket, italokat fogyasztottak, amelyek károsan befolyásolták a betegség lefolyását, tehát az előírt utasításokat nem tartották be. - A tudati elmaradottság, sokszor titkolták a betegséget és így nem kerültek gyógykezelés alá. - A rossz, sok esetben az egészségre ártalmas víz fogyasztása, melynek valódi veszélyét abban az időben nem mindig érzékelték. - Kedvezőtlen időjárási tényezők. A hatóságok gyors intézkedései, a helyi tisztségviselők helytállása, az utasítások minél pontosabb betartása, az új gyógymódok kipróbálása, azonban azt eredményezte, hogy a kolerát rövid időn belül sikerült az 1831. évben legyőzni. Uo. Meg kell jegyezni, hogy Kiskun Kerület által benyújtott költségek java részét az örvonalak védelmére, védekezésre fordították, kisebbik hányadát gyógyszerekre, patikaszerekre. 105

Next

/
Thumbnails
Contents