Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

TANULMÁNYOK - Zádorné Zsoldos Mária: A 1831. évi kolerajárvány a Kiskunságban / 81. o.

szabadítását. Forgolódott közöttük de a szószékről is buzdította, bátorította híveit. Félegyházát és Majsát elkerülte a kolera. Félegyháza Csongrádtól 2 km­re, Kecskeméttől pedig 3 órányira, Majsa Dorozsmától 4 órányira, Péteritől 2 órányi távolságra fekszik. A környező helyeken igen sok volt a megbetegedés, de a felsőjárás fentebb említett két helységét elkerülte. Minden bizonnyal ebben szerepet játszott az a tény, hogy száraz, homokos helyen volt a két település és az is, hogy minden fontos óvintézkedést megtettek. Halas városát tekintve azt mondhatjuk, hogy szinte az egész határa homokos. Keleten, északon és nyugaton olyan területekkel volt határos, ahol nem pusztított a járvány. Szabadka 5, Mélykút 4 órányi távolságra volt, ahol viszont szedte áldozatait a kolera. Szerencsének mondható, hogy október 2-ig sikerült elkerülniük a bajt. Ekkor a várostól délnyugatra fekvő tanyán jelentkeztek megbetegedések. Négyen hirtelen meg is haltak. Ezután október 10-ig több helyen a határban és magában a városban is fordultak elő megbetegedések. Olyannyira, hogy 8 nap alatt 22 kolerás esetet regisztráltak, közülük 8 ember meg is halt. Azóta már az egészségi állapot visszaállt. Az ilyen későn történt esetek kapcsán vizsgálatot végeztek, de nem lehetett azt kimutatni, hogy a környező helyekről hozták be a betegséget. Valószínű, hogy a helytelen táplálkozás miatt történt meg a baj. Itt a döghúsevést, főtt kukoricával való jóllakást, rossz víz ivasát, megfázást kell együttesen a betegség eredendő okának betudni. A meghalt nyolc ember közül csak egy részesült orvosi ellátásban, a többiek hirtelen haltak meg. A Kiskun Kerület alsójárásának 40 ezret meghaladó lakosságából nem többen, mint 23 3-an vesztették életüket. A járvány elmúlása után a következő évben, 1832 májusában tárgyalták meg Jászberényben a Kiskunság költségeit, melyet a betegség leküzdésére fordítottak. SZML Jászkun Ker. Közig. ir. Fasc. 4. No. 1679/1831. A felső-járásban orvosi teendőket ellátó Boros Sámuel jelentésével nem találkoztunk. Érdekes lett volna az elemző észrevételeket olvasni, hiszen itt valamennyi helységben szép számmal szedte áldozatait a kolera. \ 101

Next

/
Thumbnails
Contents