Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

TANULMÁNYOK - Négyesy László: A Vitézi Rendről II. (1922-1945) / 187. o.

esetben mozgósíthatók, mert róluk a Rend "nemcsak pontos nyilvántartást vezet, hanem még nyugalmas időkben gondoskodott arról, hogy értékes szolgálataik adott esetben igénybevétessenek", vagyis a Rendben évek óta mozgósítási tervek készültek. Mindezekre figyelemmel - mondta Igmándy­Hegyessy - külön vitézi csapatok nem alakultak. Ugyanakkor a területi revízió első sikere a nemzetiségi vitézek kérdését is aktuálissá tette. Erről úgy nyilatkozott a rendi vezetés, hogy "szlovák és ruszin testvéreinket" azonos feltételekkel fogják a Rendbe felvenni, mint a magyarokat, de nem veszik fel azokat, akik önként vállalták a csehszlovák kormányzat szolgálatát, akik "hazájukat és fajtájukat elárulták." 187 Az itt vázolt rendi felfogás szervezeti vonatkozásban is abszolút határt jelentett a szélsőjobboldal irányában is. A hátralévő években is csak azt engedte meg a rendi vezetés, hogy a vitézek Imrédy "Magyar Élet Mozgalma"-ba belépjenek. 188 A Vitézi Rend 1940-194l-ben 1940. júniusában új Kis Káté jelent meg, amely azonban lényeges változásokat nem hozott. 189 A háborúra készülés jegyében a vitézi közszolgálatok teljesítésének felső határát az új szabály 50. életévről 60. életévre emelte. Levonja a szabályzat annak a konzekvenciáját is, hogy az elmúlt két évtized alatt - az alapgondolat ellenére - a Rend "elvárosiasodott", ezért a vitézeknek nem falujuk vezetői"-nek, hanem "lakhelyeik első vezetőinek" kellett lenniök. 190 Azt, hogy ez az "első vezetői" funkció mit jelent, közelebbről nem határozta meg a szabályzat. Miután azonban a "vitézi példamutatás"-ról már részletesen írtam, nem nehéz felfedezni azt, hogy a rendkívül éles osztályellentétektől szabdalt, alapvetően ingatag társadalomban a jobboldali szervezettség bizonyos 187 Vitézek Lapja, 1938. november 1., kiemelés tőlem (szerző). 188 Vitézek Lapja, 1939. január 21. 189 Vitézek Lapja, 1940. június 11.1365/Biz. V. 1940. ÓVSZ. közlemény. HELLEBRONTH K.: i.m. 49. p. Az 1940-es Kis Kátét feltalálnom nem sikerült. Tartalma Hellebronth K.: i.m-ből lényegében megismerhető. 190 HELLEBRONTH K.: i.m. 19-28. p., Vitézi Közlöny, 1940. december 21. 4. szám. A 7. számú (újonnan szervezett) vitézi törzsszék csak 1941. szeptemberében kezdte meg működését. (Vitézek Lapja, 1941. november 24.) A 10. számú vitézi törzsszéket csak 1942. február 28. 146/Biz. V. 1942. elején állították fel. (Vitézek Lapja 1942. február 28. 146/Biz. V. 1942. ÓVSZ. rendelet) 240

Next

/
Thumbnails
Contents