Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)

TANULMÁNYOK - Jenei Gyula: Szempontok és észrevételek a Jászság népességstatisztikai adatainak értelmezéséhez a 17-18. század fordulóján / 57. o.

nemzedékek egymást követő váltását biztosítani, képtelen az alkotásra is. " 42 A tétel fordítottja is igaz. A szabadparaszti állapotból jobbágysorba való süllyedés csak negatívan hathatott a jászok életkedvére, életerejére, s így gátlóan a népességszám növekedésére. Az eladatással egy időben sújtotta a lakosságot a kuruc háború, amely egyes településeket (pl. Jászalsószentgyörgy) igen megviselt. Gyakran volt a Jászság hadszíntér. El kellett látnia a környéken állomásozó hadseregeket, s ez is jelentős gazdasági terhet rótt a lakosságra. Károlyi generális még 1710-ben is itt táborozott egész hadával. 43 Ráadásul 1709-től 1713-ig hatalmas pestis pusztított Magyarországon. A Jászságban a járvány 1709-ben tetőzött. 44 Az áldozatok száma csak Jászapátiban 600 volt. 45 Ezért tekinthetők az 1714-es, 1715-ös esztendők a stabilizáció éveinek, ami a múltat illeti. Ugyanakkor előtte van annak a sajátos és egyedülálló folyamatnak, amikor a Jászság népe megindul a kis- és nagykunsági puszták birtokba vételére, azaz előtte van a jászok kirajzásának. 46 Korábban az ilyen irányú migráció még nem volt jelentős. A fenti okok és a rendelkezésünkre álló anyakönyvek évanyagának szerencsés egybeesése folytán az 1714/15-ös esztendőkre határoztuk meg a népességszámot, pontosabban annak alsó határát. Keresztelési adatok összesítése 1708-1715 Hely 1708 1709 1710 1711 1712 1713 1714 1715 Jászalsószentgyörgy 25 24 33 24 42 46 Jászapáti 89 109 75 85 98 83 124 101 Jászárokszállás 91 83 Jászberény 194 194 152 170 189 197 220 202 Jászdózsa 39 40 31 15 31 37 46 33 Jászfelsőszentgyörgy 19 18 41 38 53 Jászfényszaru 100 97 90 69 71 47 72 38 CHAUNU, P. 1971. 109. p. FODOR F. 1942. 353. p.; KISS József: A jászkunok a Rákóczi-szabadságharcban. In: Történelmi Szemle, 1971. 1-2. sz. KOVACSICS József (szerk.): Magyarország történeti demográfiája. Bp. 1963. 150. p. VÁNDORFY János: Jász-Apáthy város múltja és jelene. Eger, 1895. FODOR F. 1942. 229-230. p. 68

Next

/
Thumbnails
Contents