Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)
ADATTÁR - Szikszai Mihály: Az I. világháború "hősi emlékei" Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 369. o.
elnyerte. A hősök neveit tartalmazó két tábla végül a községháza előcsarnokában nyert elhelyezést. Az 1928 október 7-én tartott szoboravatáson dr. Rácz Albert ügyvéd mondott ünnepi beszédet. A szobor térdre omló elesett harcost ábrázol, a mellette lévő alak egyik kezével felfogja a harcos földre hanyatló testét, másik kezét védőn emeli eléje. A szobor bronzból készült 2,38 m magas. Túrkeve A város az 1924 május 5-én tartott közgyűlésen hozott határozatot a hősi emlékmű elkészítésére. Ezen a gyűlésen megjelent Fülöp József a HEMOB küldötte és bemutatott néhány emlékmű tervet. A képviselők ezután döntöttek úgy, hogy Pásztor János budapesti szobrászművész a "Harcra kész huszár" című alkotását rendelik meg. Az emlékmű helyének a piacteret jelölték ki. Az elesett katonák neveit a szobor talapzatába kívánták bevésetni. Az egész ügylet lebonyolítására 14 tagú bizottságot hoztak létre. Az emlékmű elkészítésének költségei 9.750.000 koronát értek el. 142 A szobrot a tervezett helyen a városháza előtt állították fel az un. régi piactéren. A leleplezésre 1925 június 28-án került sor. Az ünnepi beszédet dr. Rácz János nemzetgyűlési képviselő tartotta. A szobor a mai Petőfi téren áll, magassága 2 m. A huszár bal lábával kissé előrelép, jobb kezét kardja markolatán nyugtatja. A talapzat 2 m magas, szélessége mindkét irányban 1,35 m. A talapzat oldalába vésve a 400 elesett katona neve. Elöl a következő felirat: "1914-1918 A VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT TÜRKEVEI HŐSÖK Törökszentmiklós és Vidéke, 1928. október 10. 141 SZML Titkárság 992/1969. 142 SZML Alisp. ir. 5547/1931. 143 Nagy-Kunság, 1925. 27. szám. 404