Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)

TANULMÁNYOK - Urbán László: A vasutak újjáépítése Jász-Nagykun-Szolnok megyében a II. világháború után / 195. o.

megszűnésének másnapján - megkezdte az üzem helyreállítását. 21 Néhány nap múlva egyes üzemrészekben már a vasúti híd helyreállításához szükséges alkatrészek előállításán dolgoztak, a mozdonyszerelde pedig megkezdte a mozdonyok javítását, amelyek közül az év végéig 30-at tettek üzemképessé. 22 Más forrás szerint "a harcok megszűnése utáni első napokban 12-14 állomási és más vasúti dolgozó megkezdte a forgalmi iroda és egyéb munkahelyek helyreállítását", ugyanakkor "a szovjet hadsereg vasútépítő alakulatai hozzáláttak az állomás előtti első négy vágány építéséhez". 23 A termelőmunka megindításának időpontját a MÁV Igazgatóság 1946 januári összefoglaló jelentése némileg későbbre teszi, e szerint a szolnoki műhely 1944 november 22.-én kapcsolódott be az újjáépítésbe. 24 A Járműjavító és a fűtőház munkájának megindításával szinte egy időben megkezdődött a vasúti pálya és a hidak használhatóvá tétele is. Szolnok polgármesterének 1944. november 28.-Í jelentése szerint a felrobbantott Zagyva vasúti hidat - ha ideiglenes jelleggel is - "időközben helyreállították". 25 A szovjet műszaki alakulatok és a MÁV pályafenntartási dolgozói mellett a Járműjavító munkásainak egy része is a vasúti Tisza-híd helyreállításán dolgozott. Rajtuk kívül a munkálatokat irányító katonai parancsnokság a környékbeli polgári lakosság munkaerejét is jelentős mértékben igénybe vette. Szajol helyettes főbírájának 1944. december 11.-i kimutatása szerint a községből 246-an a MÁV forgalom és pályafenntartásnál, 42-en a vasúti híd helyreállításán dolgoznak szovjet katonai parancsnokság irányítása alatt. (Ez együttesen a 15-60 év közötti férfilakosság közel háromnegyedét tette ki.) 26 A megye főispánja 1945. január 12.-én 20 napi munkaidőre 2.050 embert biztosított a tiszai vasúti híd munkálataihoz Szolnok, Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Túrkeve, Törökszentmiklós MOLNÁR Sándor: Száz év a MÁV Járműjavító ÜV történetéből 1856-1956. Szolnok, 1960. 108. p. és KAPOSVÁRI Gy. szerk. 1969. 34. p. KAPOSVÁRI Gy. szerk. 1969. 35-36. és 45. p. - A munkában ebben az időben a dolgozóknak csak egy része vett részt. A háború előtti 1200-as létszámból 1944 novemberében csak 150-200 fő voltjelen. MOLNÁR S. 1960. 110. p. Szolnok közlekedéstörténete (szerk. KAPOSVÁRI Gyula) Szolnok, 1976. 20. p. PÁLMÁNYB. 1981. 146. p. ANTAL Á. 1969. 225. p. Sorsforduló. Iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez, (szerk.: KARSAI Elek - SOMLYAI Magda) Bp. 1970. 1. köt. 259. p. 200

Next

/
Thumbnails
Contents