Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Papp Izabella: Kiss Pál honvédtábornok (1809-1867) / 59. o.

hogy az ilyen módon szerzett árukat azonnal szolgáltassák be, ellenkező esetben a tolvajokra vonatkozó törvények szerint járnak el a gyanús eredetű áruk vásárlóival szemben is. 79 1849. május 28-án tárgyalta a haditörvényszék Kuzmanek János törzsporkoláb és három társának ügyét, akik a vár elárulását segítő fontos iratokat akartak kijuttatni Péterváradról a Kamenicán táborozó osztrák főparancsnok számára. 80 A haditörvényszék ekkor felfüggesztette az eljárást, és csak július 27-én hozott ítéletet. A tárgyalás során a négy vádlottat halálra ítélték, amit Kiss Pál megerősített, s a minisztériumi jóváhagyás után végrehajtották az ítéletet. 81 Kiss Pál perében súlyos vádként szerepel Kuzmanek és társainak kivégzése, „akik tiszta hazafiságból magukat az államnak feláldozták " 82 Az ítélet időpontja arra enged következtetni, hogy Kiss Pál az erőd egyre súlyosabbá váló helyzetében a hasonló árulásokat próbálta megelőzni. Péterváradot az ellenséges csapatok állandóan zárolták, de sohasem teljes körűen. 1849 nyaráig így viszonylag kedvező volt a várvédők helyzete. Ez tükröződik egy fiatal jászberényi hadnagy Sismis József szüleinek írott leveleiből is, aki ugyancsak május végén érkezett a várba. 1849. május 28-i levelében írja: „Ma már rózsaszínben volt a világ előttem, körül jártam a vár bástyáit, e roppant erősségeket, melly Komáromot is túl haladja. Ismerkedem a tisztekkel, kik jók erántam, s olly higgadtann, s megelégedve érzem magam mint eddig ritkán. ...A rácok közel a faluban vannak elsánczolva, még eddig nem volt kedvük ránk rohanni, tudják ám, hogy ez sírgödör, hova ha merészelnek, fogaikat vesztik. " 83 Egyik levelében beszámol a várparancsnokkal történő találkozásáról is. ÖU Uo. A péterváradi haditörvényszék ítélete Kuzmanek és társai ügyében. 1849. július 27. 8 1 Uo. 82 Uo. (2. melléklet) 83 Jász Múzeum Jászberény. Történeti dokumentumok 371 /l .sz. 82

Next

/
Thumbnails
Contents