Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Mezőgazdaság, politika, népnevelés, népművelés a "fordulat" utáni első években / 275. o.

búza? Kiderült, hogy az már nem a T. Sz. Cs. földjéhez tartozik. Kié lehetne másé, mint a kuláké. ... Láttunk olyan parasztot is, aki egy vagy két tehenével vesződött, vagy egy rossz lovát fogta be, ... Mindegyikhez odamentünk és kérdezgettük, majd feleltünk is. Nemsokára meggyőztük valamennyit, és belátták, hogy a szövetkezeti élet csak jobb, mint a magángazdálkodás. Mi pedig fáradtan, de boldogan énekelve indultunk hazafelé az útközben szedett nagy csokor mezei virággal." - B. E. VIII. osztályos tanuló, Jászárokszállás "Szerte az országban lázasan folyik a munka, élesedik a harc a bő termésért. A napilapok is állandóan kiemelik dicsérettel a jó munkát, és pellengérre állítással a rossz munkát végzőket. Az én brigádom alapos előkészület és megbeszélés után megtekintette a T. Sz. Cs. konyhakertészetét. A munkacsoportok éppen szorgos munkában voltak, palántáltak. ... Jól gondozott utak, vízvezető csatornák voltak láthatók. Elszomorított azonban az, hogy a környékbeli kisparasztok nem akarnak tanulni a jó példából. Itt-ott rosszul gondozott földeket is láthatunk. Itt az ellenség keze dolgozott. Ifjúság fel a harcra! A nyár folyamán példaadó munkával és jó felvilágosítással kell harcolnunk a boldogabb jövőnkért, a szocializmusért!" Az idézett dolgozatok kortörténeti szempontból is sokatmondók. Értékesek, mert jelzéseket adnak arra, hogy a 12-14 éves korosztály formálódó világképében hogyan jelenik meg a valóság, ill. azt hogyan jelenítik meg. Az más kérdés, hogy ez a kép mennyire őszinte, a belső meggyőződéssel egyező-e. Mindenesetre az alapos pedagógiai felkészítés megtörténhetett, erre utal valamennyi tanuló megnyilatkozása, a dolgozatokban tükröződő didaktikusán felépített politikai demagógia. Pl.: a kulák, mint osztályellenség megjelenése; a kis- és középparaszt reménytelen küzdelme; a termelőszövetkezet boldogságot ígérő jövője. Lényeges dolog továbbá, hogy a termelés nem más, mint harc (osztályharc) a boldog szocialista Magyarország megteremtéséért. Aki ezt a harcot nem vállalja, az ellenség. Az sem közömbös, hogy ebben a harcban a tanulóifjúságnak is tevőleges felelőssége van. A népművelési tevékenység a korabeli időszakban, deklarált funkciójából következően kapcsolódott "kultúragitációjával" a termeléshez. Egyik fő feladata a mezőgazdasági termelőmunka - akkori kifejezéssel élve ­"kulturális alátámasztása" volt. Hasonló törekvéssel már 1949-ben találkozunk a megyében, amikor a DÉFOSZ országos központja június 4 és 19 közötti időszakra "kultúrbuszt" küldött 32 településre, - községekbe, tanyaközpontokba "nevelő, szórakoztató és felvilágosító" előadások tartására, alátámasztandó a mezőgazdasági munkák fontosságát. A busz személyzete és színjátszó csoportja 309

Next

/
Thumbnails
Contents