Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok megye közúti tömegközlekedésének fejlődése / 243. o.
feltételt a törvény engedélyhez kötötte. így engedélyköteles a rendszeres járatú és az esetenként fuvarozó autóbusz is. 35 Az 1930. évi XVI. t.c. felülbírálta az ipartörvény alapján kiadott engedélyeket. Azoknak a régebbi iparjogosítvánnyal rendelkezőknek, akik gépjárművállalkozásukat továbbra is folytatni kívánták, kérelmezniük kellett, hogy a régi iparjogosítvány helyett a törvény szerint új engedélyt kapjanak. A törvény a teher- és személyfuvarozást az állam jogának ismerte el, arra magánszemélyek csak ideiglenesen kaptak engedélyt. Ez a gesztus lényegében a MÁV-ot akarta megfelelő védelemben részesíteni. A vasút-autó probléma nemcsak hazánkban jelentkezett. Az európai államokban - az egyre növekvő helyközi forgalmat lebonyolító gépkocsik elterjedése miatt - igyekeztek a vasút védelmére olyan törvényeket és rendeleteket hozni, amelyek a közúti teherfuvarozást korlátozták. Az „autótörvény" előtt három évvel - 1927-ben - a MÁV a Déli Vasút, a GYSEV, és az ACSEV (Arad-Csanádi Egyesült Vasút) tehergépkocsi fuvarozásra MAV ART néven (Magyar Vasutak Autóközlekedési Vállalata R.t.) egy részvénytársaságot hoztak létre. A MAV ART teherautói az 1930-as évek elején Budapest - Nagykáta - Jászberény, és a Budapest - Cegléd - Szolnok útvonalakon megyénket is érintették. Mivel azonban a közszolgáltatások lebonyolítása nem kapta meg a kellő nyereséget a részvényesek nagy része elhagyta a céget. A MÁV ekkor a MA VART üzemeit saját kezelésébe vette, és egyesítette a tulajdonában lévő gépkocsiüzemmel valamint a postától átvett helyközi forgalmat lebonyolító autóbuszjáratokkal. Az egyesített üzemeket saját igazgatása alá rendelte. így jött létre a MÁVAUT (Magyar Királyi Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzeme) amely 1935. január l-jén megkezdte működését. Ez a cég látta el országosan a közúti helyközi személyszállítást. 36 Az államvasutak tulajdonát képező MÁVAUT a közlekedéstől korábban elzárt területek forgalomba kapcsolására törekedett. így tehát ahová nem ért el a vasút, eljutott a vasút által üzemeltetett autóbusz. A MÁVAUT igazgatója a MÁV Igazgatóság elnökének alárendeltségébe tartozott. A MÁVAUT üzemét viszont a MÁV-tól elkülönítve a Gépkocsi Főosztály bonyolította le. Az autóbuszközlekedéssel foglalkozó társaság kocsiparkja kezdetben 104 autóbuszból állt. 1930. évi Országos Törvénytár. Bp. 1930. 1930. évi XVI. t.c." A közhasználatú gépjárművállal átokról". A MAVART-tól a VOLÁNBUSZ-ig. Bp. é.n. Közlekedési Múzeum Könyvtára, b. 8261. Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyűjtemény (Továbbiakban: OL) XXIX. H-l-a. MÁVAUT iratanyaga 1945-1955. 254