Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Botka János: Jász önkormányzati pecsétképek és címermotívumok a XV.-XIX. századból / 217. o.
kalászt és a pajzs fölötti szőlőfurtöt. 40 Csodálatos Jászdózsa 1699. évi pecsétképe, amely az említett eke fölött - utalva az állattartásra - egy ostort pattogtató gyereket is bemutat. A pecsétábrák ismeretében elmondható, hogy a gazdálkodás és a táj megjelenítése csak visszafogottan kapott helyet a jász és kun jelképek között. Aligha szabad azonban ezt kritikaként értelmezni, hiszen ezek a területek kiváltságolt körzetek voltak, ahol a társadalmi megmérettetés évszázadokon át napirenden volt. Ez tükröződött vissza jelképeikben is, amelyeknek - láthatjuk mindig megvolt a maguk helye és szerepe. Ezért említhetjük még a jász pecsétes címermotívumok között a jól megválasztott harci pajzsokat is, továbbá a népesoporti jellegnek megfelelő öltözetű alakok szerepeltetését, s nem utolsó sorban a jogállást kifejező, pajzsokra helyezett öt lombú koronákat. Sajátos nemesi szimbólumok a jászok pecsét- és címerképei. A múltjukat ismerő és tisztelő kezek alkották meg őket, s éppen ennek köszönhetően nemcsak egy-egy település tekintetében fejeznek ki harmóniát és teljességet, hanem a Jászság egészét illetően is. Hasonlóság inkább a Kiskunság irányában figyelhető meg, s ez értendő a múltra és jelenre is. Már a kezdetektől inkább állatmotívumokat előnyben részesítő Nagykunságtól elütnek a jászsági jelképek. A tartalmi közelség azonban a nagykunokkal is kétségtelen. * A jászok rendkívül kedvelték és kedvelik a jelképeket, ott vannak közöttük régtől. Többségük ereje ma is hat. Az új jászsági címerek is szépek, kifejezőek. Ismertetésünkkel ezek értelmezéséhez és a kapcsolódó tisztelet erősítéséhez kívántunk elsősorban hozzájárulni, érzékeltetve azt is, hogy milyen tartalmi és formai gazdagság övezi őket, s hogy gyökereik mennyire mélyre vezetnek. Végezetül éppen erre a gazdagságra és mélységre való tekintettel kívánjuk kiemelni, hogy egyetlen címert vagy zászlót alkotó közösség sem elégedhet meg a jelképválasztással, annak magas fokú teljesítésével, a szűkebb OL Uo. - Jászkunság.; - SZML Pecsétes iratok: Különgyűjtemény. - Kunszentmiklós, Jászapáti, Jászdózsa, Kisújszállás. 233