Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Botka János: Jász önkormányzati pecsétképek és címermotívumok a XV.-XIX. századból / 217. o.

Ezek a változások lényegében jelképi, de egyben demonstratív kifejeződései azoknak a jászkun törekvéseknek és céloknak, amelyek a redemptiot is előkészítették, ill. megerősítették. A jelképek átszerkesztése, a nemesi harciasság előtérbe helyezése nem kerülte el az egyes kerületeket sem, sőt ezek címeres pecsétjein domborodott ki legszemléletesebben. A Nagykunság 1725-ben felveszi címerébe a kivont kardú koronás oroszlánt. A kiskunok címerébe alabárdot tartó vitéz került 1736-ban. A jászok 1708-ban készítenek címert, egy páncélos vitézt fogadva jelképül, jobbjában kürttel, baljában három íjvesszővel. /Az utóbbi a régi íjas szolgálat jelképe./ Mindezeknek a változásoknak csak tetőződése az 1746-ban királyi adományként elnyert Jászkun Kerület-i címeres pecsét, az oroszlánnal, a kardot emelő kiskun vitézzel és a vágtató kürtös lovaggal. 5. A Lehel kürt mint a leggyakoribb jász címer Ma 8 jász, 4 nagykun és 5 kiskun település címerének tartozéka valamilyen vitézi motívum. A jászoknál fordul leginkább elő - mint már említettük - a kereszt is. A leggyakoribb jászsági pecsét- és címertartozék azonban az ún. Lehel kürt, vagy másképpen jász-kürt. Jelenleg is 9 település jelképe. E domináns szerep annak a hagyománynak és ragaszkodásnak a kifejeződése, amely a Berényben őrzött, X-XI. század táján készült remek elefántcsont kürthöz kötődik már a XVII. század óta. 29 A Lehel kürtnek címeres pecséten történő előfordulásával legkorábbról egy 1645-ből fennmaradt levélen találkoztunk. Ez a jászberényi főbírák "nemzetségük régi szokott pecsétjével megerősített" egyoldalas levele. Alján középen a különösen értékes 30 mm átmérőjű ép ostyapecsét, "SIGILLUM x CIVITATIS x JÁSZ x BERIN" körirattal. A köriratot kívül széles babérkoszorú és átlagos vonal keret, belül vékonyabb vonal keret határolja. A határozott kontúrú kerek talpú pajzsban egy vitézi jobb kar keresztet tart, amelynek felső és alsó vége, továbbá oldalszárnyai hármas gömbben végződnek /rózsás, gótkereszt/. A kereszt jobb oldali ágára egy kissé görbült, rendkívül szépen kirajzolt kürt van kerek fogójával felakasztva. A pajzsot frízszerűen görbe, rövid vonalú cifrázatok övezik. 30 29 LÁSZLÓ Gy. 1973. 8-10. 30 OL E-213. Kamarai Lt. Városi és községi pecséttel ellátott ir. a/6, d., 20. sz. - Jászberény. 228

Next

/
Thumbnails
Contents