Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Szabó Antal: Adalékok Törökszentmiklós történetéhez különös tekintettel az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra / 117. o.

Hadügyminiszter úr! Ön egy saját érdeme nélkül uborkájára felkapaszkodott hetyke, goromba, és így igazságtalan ember, mit bizonyítanak azok a szabadságharcosok, kik Ön alatt szolgáltak. Ön én irányomban is így viselte magát, és engem mélyen megsértett, melyért Öntől ezennel véres elégtételt követelek, és remélem lelövöm Önt, mint egy verebet. Petőfi Sándor Petőfi a levél megírását követő napon már Pesten volt. Várady Antal lakásán tartózkodott, onnan vitte el egy lovas kocsi fegyveres kísérőkkel. Ez tulajdonképpen a költő letartóztatását jelentette. Nagysándor József Gellérthegy mögötti táborába vitték. Klapka is ott volt. A provokáló levélre személyesen válaszolt. Főbelövethetné, becsukathatná fiiggelemsértésért, ehelyett nagyra­becsülése jeléül meghívja vacsorára. Néhány nap múlva Klapka és Kossuth is megerősítette őrnagyi kinevezését. Petőfi megbánta a provokálást, s főleg azt, hogy el is küldte a levelet. Ennyit mondott: " Sokat adnék, ha azt nem írtam volna. " Az élménysorozat egyik mozzanata hatására írta meg az "Egy goromba tábornokhoz" c. költeményét. 53 Az emlékezés után most térjünk vissza a törökszentmiklósi Almásy család életéhez. Almásy Ignácz és Gedeon egyértelműen ókonzervatív magatartást tanúsított a reformkor utolsó éveiben. Gedeon a leggyülöltebb alispánja a megyének. Pál a reformok híve. Kálmán és Dénes lent Békésben a forradalom után néhány nappal már szervezi a nemzetőrséget akkor, amikor április 20-án siettetik a nemzetőrségnek mindenütt való szervezését, hogy legyen végre valamilyen erő a rend fönntartására, akkor, amikor a városok jó példával jártak elöl, a mágnások tüntetően álltak egy sorba a parasztokkal. Kálmán türelmetlenebb volt, kritizálta az országgyűlést, hogy időt veszteget: "A nevelési törvénnyel bíbelődik, bizony a mostani criticus állapotban kevesebbet kellene beszélni, és neki menni a medvének." 54 No, neki is ment, de nem a medvének, hanem Báden fürdőjének, onnan írta haza a leveleket elsősorban Dénesnek. Dénes sietett kardot kötni, hogy a szabadság kivívásának részese lehessen. Decemberben írott levelében így méri föl helyzetét: "Kilátásaim nem a legkellemetesebbek, tudom baj lesz, confuzió, nélkülözés, de hiába, neki DEMÉNY DITTEL L. Kézirat. 15. p. H. Gy.; - VÁRADY Antal: Petőfi és Klapka. In: Fővárosi Lapok, 1882. október 22. 1509. p. ALMÁSY Dénes: Az Almásy grófok Kétegyháza, 1903. 104, 106. 139

Next

/
Thumbnails
Contents