Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

ADATTÁR - Elek György: Adalékok Karcag város 18. századi népesedésének és egészségügyének történetéhez / 353. o.

* * * írásunkban Karcag mezőváros 18. századi népesedésének néhány kérdésére kerestünk választ. Részben a redemptiót megelőző időszak népességszámát, másrészt az 1770-es évtized (1770-79) demográfiai adatait szerettük volna bemutatni, pusztán a számokra, tényekre építkezve, s későbbre, egy más alkalomra hagyva a több szempontú elemzést, amelyhez a kor iratanyagának behatóbb vizsgálata szükséges. Forrásainkat mindkét esetben a Karcagi Református Egyházközség anyakönyvei és levéltárának iratai jelentették. Az egyházi anyakönyv részletes vizsgálata meglepő eredményt hozott a város 1730-as évek végi népességének lélekszámáról. Kiss József a gazdaságok számának alakulásából 1746 főre becsülte Karcag 1745. évi népességét, ami kétségkívül nagyon alacsony. A református anyakönyvből nyert családlétszám alapján a népességszámot ugyanebben az időben, vagy néhány évvel később 3200-3300 lélekre tehetjük. A szembeötlő, igen nagy ellentmondás magyarázata talán az lehet, hogy az 1735-ben összeírt gazdaságok a több generációs nagycsaládot takarják, s ilyenkor az általánosan alkalmazott szorzószám nem hat, hanem ennek kétszerese. A népességszám becslésénél, ha erre lehetőség van, mindenképp szükséges az egyházi és a polgári források összehasonlítása. /A kézirat elkészülte után került elő egy 1752. évi kurátori számadáskönyv az eklézsia bevételeiről. Ebben a gazdák, zsellérek és feleséges szolgák - ágybért, vagy papbért fizető családokat 722 "ágyszámban" rögzíti a jelentés készítője. Mi az 1738. évi családszámot 530-540, az 1739 év végit 430-450 családban állapítottuk meg. Úgy véljük, hogy az 1752 évből származó adat - az elteit másfél évtized gyarapodását figyelembe véve ­feltételezésünk helyességét igazolja./ A Karcaggal foglalkozó történeti irodalomban, tudomásunk szerint először tettünk kísérletet az anyakönyvek demográfiai /születés, halálozás, házasságkötés/ mutatóinak összesítésére és közzétételére. A népesedés fejlődésének bemutatására természetesen nagyobb korszak vizsgálata szükséges, de bár a 19. század végéhez közeledve /reményeink szerint/ pontosabbá válnak a demográfiai adatok, e kezdeti időszakban továbbra is kénytelenek leszünk az adatokat évtizedenként gyűjteni és bemutatni. Adataink a református vallású lakosság demográfiájának is tekinthetők, bár ebben az időben, pontosan 1772-től katolikus vallású gazdák költöznek a városba. Ez időben még kicsiny közösségük statisztikájának bemutatása csak az 1780-as évektől lehet számottevő, hiszen 1777-ben 35 katolikus gazdáról és 162 katolikus lakosról van tudomásunk. A másik e dolgozatban nem szereplő felekezet a görögöké. 1793­ban Karcagon 5 görög családot és harminc hozzátartozót írtak össze. E két 374

Next

/
Thumbnails
Contents