Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Oklevelek Jász-Nagykun-Szolnok megye volt hevesi részeinek 15. századi történetéből (1401-1500) / 269. o.

iránti hűséghez, az igazság kimondása, az igazságosság megőrzése, továbbá a kereszt Krisztus Jézust illető képmása érintése után a fent írtat - egyetértő és egybehangzó tanúskodással - megerősítették számunkra oly módon, hogy ők a hajdani IV. Béla király úr egyezséglevelébe foglalva tapasztalták, 5 - sőt még tapasztalják is abból - hogy az ugyanazon levél rendelése szerint a fent írt rév Abádban lévő egyharmad része ezeké a panaszosoké [Abádi Gáspáré és Menyhérté], valamint az őseiké volt és nekik szolgált, de teljesen tájékozatlannak nyilvánították magukat arról, hogy most ezt a harmadrészt a szóban forgó Losonczy Albert fiai, István és László milyen jogon, vagy milyen indok alapján tartják és birtokolják; amely törvény előtti állítás közhitelű bizonyságára, a hiteles és íüggőpe­csétünk oltalmával megerősített jelenlegi kiváltságlevelünket, a szóban forgó [Abádi] Gáspárnak és Menyhértnek kiadni rendeltük; kiadatott a fent mondott közgyűlésünk napját követő harmincharmadik napon [június 23-án], az említett helyen [Heves mezővárosban], az Úrnak 1467­dik évében" Az oklevél eredeti, hártyára írott, függőpecsétje hiányzik. Latin nyelvű, teljes szövegű. A borítón későbbi rájegyzéssel, a következő olvasható: "Testimoniales Palatini super de Vice Comitis et Judicium Nobilium Comitatus de Hevesiensis Fassionibus, quoad Tertialitatem vádi in Abad ex parte familiae Szent György" deservientibus feria sexta proxima ante Foestum Trinitatis prope ad Heves celebrata ex Generale congregatione". Nyomtatásban már megjelent dr. Iványi Béla tollából, 1943-ban. OL DL 73.524 Ez az egyezséglevél 1251. augusztus l-jén kelt (OL DF 260.580) és korábban már közöltük. (Lásd: Zounuk 10. Szolnok, 1995. 187-188.). Nem tudni, hogy a későbbi rájegyző személy a Szentgyörgyi családnak milyen kapcsolatát tudta felfedezni az üggyel kapcsolatban. Magyarul: "[Guti Országh Mihály] nádor bizony ságlevele Heves vármegye alispánjának és szolgabíráinak bevallásáról, az Abádban lévő rév harmadát illetően, a Szentgyörgyi család részéről való kiszolgáltatás után, a Heves közelében - a Szentháromság ünnepe előtti, legközelebbi hatodik napon [1467. május 22-én] ­rendezett egyetemes közgyűlésből". IVÁNYI Béla (szerk.): Oklevéltár a Tomaj nemzetségben' Losonczi Bánffy család történetéhez. Bp. 1928. E. köt. 91-92. 324

Next

/
Thumbnails
Contents