Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)
TANULMÁNYOK - Papp Izabella: A jászkunok és az 1861. évi országgyűlés / 189. o.
Ezek a szempontok a jászkunsági képviselők megválasztásánál is hasonló módon érvényesültek. A Kerületben a választások iránt lényegesen nagyobb érdeklődés volt tapasztalható mint 1848-ban. A választók bizalmát a következő köztiszteletben álló személyiségek nyerték el a március első napjaiban tartott követválasztások során: LÁSZLÓFALVY EÖRDÖGH ANDRÁS (1811-1873) igen régi református nemesi család tagja volt, nemességüket IQ. Ferdinándtól kapták. Ősei már a Pentz-féle összeírás idején is a Jászságban éltek. Családjának tagjai fontos városi, illetve kerületi tisztségeket töltöttek be. József nevű testvére kerületi főjegyző és levéltárnok, majd nádori alkapitany, János nevű fivére pedig tiszteletbeli kerületi aljegyző volt. 90 Eördögh András jogi tanulmányokat folytatott, a jogi diplomáját a fivéréével együtt, 1837-ben hirdették ki a Kerületben. 91 Ekkor került sor a Szatmár megyében kapott nemesi levelük kihirdetésére is. 92 Eördögh András fiatal korától fontos szerepet játszott Jászberény közéletében, tagja volt a városi tanácsnak, a Jászkun Kerületnél pedig adószedői tisztséget töltött be. Az 1848-as tisztújítás alkalmával a Kerületek hadi pénztárnokává választották. 93 Az országgyűlési követválasztás idején - miután Kossuth nem vállalta a jelölést - a jászberényi választókerület képviselőjének jelölték, ő azonban akkor nem vállalta ezt a tisztséget. Ezt követően választották képviselővé a nagykunsági származású Illéssy Jánost. 94 Eördögh András tagja volt annak a kerületi küldöttségnek, amely Deák Ferenc igazságügyminiszterrel a Kerület új bíráskodási rendszeréről tárgyalt. 95 Bár 1849-ben jászsági tisztviselő társaival együtt megtagadta a behódolást a császári csapatok előtt, nincs tudomásunk MUHORAY György: Jászkunsági tisztségviselők (Kézirat) é.n. 1. SUGÁRNÉ KONCSEK Aranka közlése. SZML Jászkun Ker. Közig. ir. Fasc. 6. No. 1808/1837. HERENDI J. 1901. 26. Uo. 25. SZML Jászkun Ker. 1848-as Bizottm. ir. 1274/1848. 210 90 91 92 93 94 95