Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)
TANULMÁNYOK - Papp Izabella: A jászkunok és az 1861. évi országgyűlés / 189. o.
mondjon le hivataláról, amit az megértéssel fogadott. Az új választásig egy bizottság látta el a hivatalos teendőket. 1860 november 25-én pedig 3000 ember jelenlétében közfelkiáltással megválasztották a község új vezetőit és 100 fő községi képviselőt. 27 így amikor néhány hét múlva megérkezett Jankovich György felhívása, hogy 1861. január 8-ig tegye meg a község az átszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket, válaszukban a kunszentmártoniak azt jelentették, hogy a község "a törvény adta alkotmányos jogait használva már a leirat előtt magát megszervezte s a nép akaratából tisztviselőit és képviseletét megválasztotta." 28 Túrkevéröl már 1860. október 10-én olyan jelzés érkezett a járási kapitányhoz, hogy "az ottani tanács a községi orgánumnak jelen szervezetét nem látja a czélnak megfelelőnek, s e végett az elöljáróságot reorganizálni kívánja. " 29 Az események szervezője Hajdú László helyi ügyvéd volt, akinek felhívására november 10 körül "megjelent egy pór tömeg a városházánál", és követelte az új választásokat. 30 A nagykun kapitány a választás engedélyezését kormányszéki döntéstől tette függővé, de felhatalmazta a helyi főbírót, ha úgy ítéli meg a néphangulatot, tegye meg a választási előkészületeket. A november 24-i városi közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy "a néphangulat s kedélyek annyira feszült állapotban vannak, hogy a községi átalakulást ... tovább halasztani nem lehet." Ezért megtették a választási előkészületeket a 48-as törvények alapján. Közben Hajdú László felhívta a tömeget, hogy ne higyjenek a mostani elöljáróságnak, s "délután mindenki fejszékkel, vas villákkal, horgokkal jöjjön fel a városházához kihuzigálni az ottan levő mostani tisztikart." 31 Bár a kerületi kapitány próbálta rábírni a főbírót, hogy társaival maradjanak hivatalukban, az elöljáróság ezt nem merte megkockáztatni és lemondott. Hajdú Lászlót a helyiek megtették választási elnöknek, s november 28-án dobszóval hívták az embereket a városházára, akik "temérdek számmal" igyekeztek a tisztújításra. A jelöléseknél igen demokratikusan jártak el, minden tisztségre nagy számban állítottak jelöltet (főbírónak pl. 8 fot jelöltek), s a 48-as törvények szerint közfelkiáltással választották meg a tisztségviselőket. A főbíró a korábbi községi pénztárnok lett, 11 SZML Kunszentmárton tanácsi jkv. 1860. 222-226. 28 Uo. 231. 29 SZML Túrkeve Közig. ir. 2142/1860. 30 SZABAD Gy. 1967. 108. 31 Uo. 195