Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Botka János: A jogállás és katonai szolgálat kapcsolata a kunok és jászok török hódítás előtti történetében / 65. o.
során nem tettek volna megkülönböztetést nemes és nem nemes jászkun között." Ez utóbbi mondat már Kiss József megjegyzése, aki az előző álláspont ismertetését is fontos és sommás gondolattal zárta: "Természetesen az állami adóztatás kötelezettsége és a nádori census rendszeres fizetése egyáltalán nem jelenti azt, hogy a jászkunok ugyanolyan jobbágyok voltak, mint a "magános földesúr" jobbágyai. Földesúri szolgáltatásaik meg sem közelítették az örökös jobbágyok feudális járadékformáinak sokféleségét." Mi úgy látjuk, a XVII. századi jogi helyzetüket - általánosíthatóan - az 1670. évi Heves vármegyei törvényszéken kinyilvánított jászkun főkapitányi megfogalmazás - melyet Kiss József igen találóan idéz - határozta meg a legszemléletesebben: minthogy a jászkunok "csak kiváltságos területükre vonatkozóan és saját fundusaikon nemesek, máskülönben pedig - kivévén a címeres nemes személyeket - teljesen parasztok, így igazi nemesekkel saját személyükben nem perlekedhetnek, a Korona sérelmével határaik elidegenítését illetően nem egyezkedhetnek, ez utóbbi jog a nádort illeti." Fontos az 1684. évi Pest és Heves vármegyéknek küldött egyik nádori leirat említése is, amely a jászkunságiakat kiváltságos "praedialis és curialista nemesek"nek mondja, amikor a vármegyei terhektől való mentesítésüket parancsolja meg ezen törvényhatóságoknak. Heves megye felterjesztése ennek ellenére nagyobbrészt pór származásúaknak titulálja a jászkunokat, s kéri a közterheket rájuk is kiterjeszteni, mondván: "a jelen viszonyok között" azt az országos nemesek is viselik. 14 A fenti hivatkozásokra is figyelemmel, alapjában véve egyet kell értenünk az imént hivatkozott szerző azon összegző megállapításával, hogy a jászok és a kunok "közjogi állapotának, kiváltságolt státusának értelmezése és elismerése korántsem volt egységes, a történelmi fejlődés során nagyon is változott, s a nemesi társadalom felsőbb rétegeinek gazdasági érdekei szerint módosult." Mondanivalónk kifejtése során ezért is kívánunk kiemelt figyelmet fordítani a kezdeti viszonyok áttekintésére, azáltal is inspirálva, hogy az említett álláspontok között sok egymást átfedő részlet keveredik. Ehhez fontosnak tartjuk az első oklevelek körültekintő értelmezését, az adott történelmi körülmények és a lehetséges analógiák figyelembevételét. Az Árpád-házi királyok alatt a kunok élhették saját szabadságukat, közeli kapcsolatban a magyar uralkodókkal. Fejedelmük az 1250-es években Zeyhan volt, akit 1254-ben a budai várban kereszteltek meg, s akit IV. Béla 1255-i oklevelében cognatus noster-nek, rokonnak szólít. Valószínűleg az ő leánya volt Erzsébet, akivel IV. Béla összeházasította fiát, V. Istvánt. Zeyhan halálával a "kunok ura" cím István ifjabb királyra szállott, míg a "kunok bírája" tisztet valamelyik országos főméltóság, többnyire a nádor látta el. 15 A kunok jogi helyzetét az 1279. évi két kun törvény szabályozta, amelyeket IV. László a pápai legátus kérésére adott ki. A törvények kiadattatásának célja az volt, hogy a kunokat "pogány" életmódjuk feladására, megkeresztelkedésre, "a szent 14 Uo. 47. 15 GYÖRFFYGy. 1990.307. 69
