Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

ADATTÁR - Zádorné Zsoldos Mária: II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása / 355. o.

hagyni, az ország mind nagyobbb része ismét a király kezére jut, aki egyátalán nem állítja helyre a régi alkotmányt. A fejedelem azonban nem csügged még ezek után sem, a haza szeretet nemes tüze most is lobogva ég nagy szívében, fáradhatatlanul igyekszik az ország szabadságának kérdését diplomatiai tárgyalásokkal az általános békekötés keretében megoldásra juttatni. De hasztalan. "Régi időm elmúlt, Most másképen fordult, Szomorú az én sorsom." Kénytelen elhagyni imádott hazáját, ám nemzete szabadságának megszerzésére irányuló igyekezete az idegen hatalmak önző politikáján hajótörést szenved, cserben hagyják a hőst s mártírjává lesz a szent ügynek, mit önfeláldozó hazaszeretete és titáni küzdelme daczára diadalra juttatnia nem sikerült. A kurucz világ nyolcz év küzdelmes harcz után a majtényi síkon szomorúan békés véget ér, a nemzet kimerülve közönynyel fogadja a békét, mely jogainak egy részét számára biztosítja s Rákóczi lelkesebb hivei elhagyják a haza földjét, követik vezéröket az önkéntes számkivetésbe, aki még ez után sem szűnik meg fáradozni azon szent jogok kivívásán, amelyekért síkra szállott, aki megtörik, de nem hajlik, mert mint maga mondja "valamint az ügyet nem dicsőségért, gazdagságáért vettem fel, úgy a nyomorúságok félelmétől azt el nem hagyom." Azért nem teszi le a király iránti hűség esküt fejedelmi vagyonának megmentésére, ha nemzetének szabadságát nem biztosíthatá, nem gondol; nem is látja többé szép hazáját, hontalan bujdosóvá válik s a Márvány tenger partján végzi küzdelmes nemes életét. Csudás alakja ő a történelemnek! nehéz eldönteni, mint hazafi nagyobb-e vagy mint ember, mind kettőnek óriás, kit tökélyre csak az ó-kor hitregéinek kevés hőse közelít meg s bizonyára ha a klasszikus ó-korban él, nemzete félistenné avatja; ha egy nagynemzetnek fia, ma a história jellemének krisztusi tökéletessége révén példányként állítja az utókor elé s fénye soha ki nem alvó tűzzel égő napként ragyogja be a világ történelem egét. így a nemesség, melynek jogaiért áldozta fel óriási vagyonát, egyéni és családi boldogságát, életét, hamarosan elfeledi, sőt - óh hogy ez is megtörténhetett! nevét törvénynyel bélyegzi meg. Ámde a szegények viskóiban hálás szeretettel őrzik meg emlékét, küzdelmét, nagyságát, megtört reményét dalba szövik epedve várják visszajöttét s nevének imádattal áldoznak. "A merre bujdokol Erdőn, hegyen át; Nemossa le zápor A lába nyomát. Maradjon sugaras Mindig az a nyom, Minden kis porszeme 374