Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Adatok az 1896-os millenniumi ünnepségek Jász-Nagykun-Szolnok megyei történetéhez / 9. o.
vezetésével körmenetet tartottak, s az óvoda udvarán a gyerekeknek édességet osztogattak. 38 A következő kategóriát azok a települések jelenthetik, ahol - a korabeli források szerint - az iskolások ünnepe hangsúlyozottá vált. Jászkiséren a r.k. plébános, iskolaigazgató az elöljárósághoz május 7-én címzett meghívójában - többek között - arról tájékoztat, hogy "... - május 9-én történik - az iskolások kivonulása szőllőntúli p. Kürthy erdőbe zeneszó mellett, s ott a p. Kürthyekkel együtt délután gyermekjátékok" - lesznek. E mellett meg kell említenünk, hogy a ref. egyházközség presbitériuma 10.000 forintos alapítványt tett, aminek kamata "az egyház közszükségleti és iskolai célokra fordítódik." Jászladányban - az elképzelések szerint - 9-én a gyermekek zeneszóval vonulnak ki a Szilvás Kertbe, ahol este 8 óráig majálist rendeznek. Jászszentandráson az "iskolai ünnepély után kivonult a közönség és a tanulók zeneszóval az elültetett ezredéves emlékfák felavatására és feldíszítésére." Kisújszálláson mintegy 1500 tanuló vonult ki az erdőbe majálist tartani. Mezőtúron 9-én a református, 17-én a katolikus népiskola tartotta millenniumi majálisát a népkertben. Tiszakürtön a szabadban versekkel, dalokkal és fölolvasásokkal ünnepelték az ezredik évfordulót. 39 Voltak olyan települések, közösségek, amelyek lehetőségeikhez képest igyekeztek sokat tenni azért, hogy a tanulók ünnepi majálisa még teljesebb legyen. Jászárokszálláson a tanulóifjúság az iskolai ünnepély után a kápolna melletti ligetbe vonult ki, ahol a község képviselő testülete által megszavazott 100 forintból megvendégelték a gyerekeket. Jászjákóhalmán a majálist a vásártéren tartották. "... volt tánc, futás, zsákbafutás stb. s négy órakor minden egyes gyermek megvendégeltetett bográcsos hússal, kiosztatott ezen kívül közöttük 300 db kifli, több kenyér és néhány kosár sütemény." Ficzek Károly helyi plébános saját költségén millenniumi érmeket és füzeteket osztatott ki a tanulóknak. Kunszentmártonban a képviselő testület 100 forintot szavazott meg zászlókra és az iskolások megvendégelésére. így minden osztály kapott l-l kisebb zászlót (11. róm. kat., 1 izraelita, 1 tanyai és 2 mesterszállási népiskolai osztály). Tiszaburán a református lelkész kérésére a helyi önkormányzat 10 forintot szavazott meg a tanulók ünnepségére. Törökszentmiklóson 9-én, du. 2 órakor Szabó István ref. rektor vezetésével valamennyi tanuló, ezrekre menő kísérettel vonult ki a szabadba, ahol a "város" és egyes adományozók süteménnyel és gyümölccsel vendégelték meg az ifjúságot. Túrkevén a ref iskolaszék állásfoglalása szerint, hogy "édes hazánk ezeréves fennállásának ezen ünnepe annál maradandóbb legyen a növendékek emlékezetében, Megyei Lapok, 1896. május 3., SZML Alisp. ir. 26854/1896. sz. (Tiszaföldvár); SZML Alisp. ir. 23686/1896. sz. (Tiszaderzs); Megyei Lapok, 1896. május 14. (Tiszaszentimre) SZML Jászkisér Közig. ir. 1679/1896. sz.; Jászberény és Vidéke, 1896. május 7. ; Uo. (Jászladány); Jászság, 1896. május 16. (Jászszentandrás); Kisújszállás és Vidéke, 1896. május 17.; Mezőtúr és Vidéke, 1896. május 21. (Tiszakürt.) 29