Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: A Tószegi Hitelszövetkezet működése 1929 és 1941 között / 259. o.
AJ Házjavítás 1930-ban egy esetben, 1934-ben három esetben, 1936-1941 között évente, összesen 23 esetben igényeltek a háztulajdonosok házjavításra hitelt, összesen 5.570 P értékben. Ez esetenként 240 P körüli átlagnak felel meg. Az esetenkénti összeg a válságból való kilábalással fokozatosan emelkedik, de még így sem fedezi egy átlagos házjavítás összegét. Mindenképpen kellett saját pénzének is lenni a tulajdonosnak. Ez különben az eddig tárgyalt lakás célú kölcsönök minden csoportjáról elmondható. 5.1 Lakbér Lakbérre egy esetben történt kölcsönigénylés - 1940-ben - mindössze 60 P-t kértek kölcsön erre a célra. Feltehetőleg ezt a tételt is be lehetett volna sorolni a szociális kiadások közé. b./ A FOGLALKOZÁSOK FOLYTATÁSARA KÉRT KÖLCSÖNÖK 1/Mezőgazdaság Á mezőgazdasági célú kölcsönök az igények egyharmadát, az összege majdnem a felét tette ki a 13 év összes kölcsönének. Ez mutatja a kategória kiemelt jelentőségét is. a./ Földvásárlás A kategórián belül a földvásárlásnak volt a legnagyobb a jelentősége, ez tette ki az igényelt összeg kétharmadát. Ez azzal a ténnyel is magyarázható, hogy a Nagyatádi-féle földreform során nem volt földjuttatás a községben - mindössze két kat. hold gyakorlókertnek való földet juttattak az ismétlő iskola részére - és így a parasztság föld utáni vágya nem került kielégítésre. 11 Ezt igyekezett megoldani földvásárlással az, akinek ez módjában állt, aki tudott erre a célra áldozni, és úgy gondolta, hogy megtakarított pénzét még hitellel is kiegészítheti. Érdekes megjegyezni, hogy 1930-ban kiugró volt a földvásárlási szándék, majd a gazdasági válság hatására ez lecsökkent, hogy azután 1937-től egy jelentős emelkedés következzen be. Az is szokatlan jelenség, hogy az állatvásárlásra kért kölcsönök fajlagos (egy esetre vetített évi átlaga) összege magasabb volt, mint a föld vásárlásának fajlagos összege. Az állatvásárlás esetében szerepet játszik a tőke gyorsabb megtérülése is. b./ Építés A vizsgált időszakban a kölcsönkérők körében mindössze két istálló épült és két kút fúrására fordították a kért hitelt. Ezek bekerülési összege majdnem elérte a hétszáz pengőt, ami mindenképpen a már meglévő tőke kiegészítésére szolgálhatott. Magyarország földbirtokviszonyai az 1935. évben. I. Törvényhatóságok és községek (varosok) szerint. 172-173. 265