Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Cseh Géza: A Szolnoki Hitelbank Részvénytársaság épületei (1907-1949) / 241. o.
lépcsőház. Az előcsarnok mögött az egész épület alapterületének nagyobb felét magába foglaló raktárhelyiséget képeztek ki, amely a gépüzlethez tartozott. 10 A bank tulajdonképpeni hivatali helyiségeit az első emeleten alakították ki, középen a várakozó közönség számára kijelölt területtel, amelyet ugyancsak a jelenlegi OTP Igazgatóság elrendezéséhez hasonlóan a tisztviselők részére fenntartott munkahelyiség vett körül. Az első emeleten a Szapáry utcára néző traktusban az igazgatóság irodáit és az elnöki tanácskozó termét helyezték el, míg a pénztár az ügyfélszolgálati terem hátsó részébe került. A második emeleten, valószínűleg a bankigazgató részére, az épület egész alapterületének megfelelő nagyságú, hatalmas magánlakást terveztek. A megemelt padlástérben mángorló, mosókonyha és ruhaszárító helyiségeket alakítottak ki. 11 Az építkezés különösebb fennakadások nélkül zajlott le és a munkálatokat nem egészen egy év leforgása alatt elvégezték. Szolnok város tanácsa a tiszti főorvos, a városi mérnök és a városi jegyző részvételével 1912. október 5-én megtartott hatósági vizsgálat után az elkészült új épület lakhatási és használatba vételi engedélyét kiadta. 12 A bank az új székházban már október 7-én megkezdte működését, az ünnepélyes átadást azonban későbbre halasztották. A Hitelbank vezetőinek szándéka szerint erre egy rendkívüli közgyűlésen került volna sor, amelyre gróf Szapáry Lászlót, a pénzintézet elnökét meghívták. 13 Szapáry László, a néhai Szapáry Gyula miniszterelnök másodszülött fia volt, korábban Londonban követségi attasé, majd Fiume kormányzója, aki édesapjához hasonlóan a korszak neves pénzügyi szakemberének számított. A Pusztataskonyon birtokos Szapáry grófok érzelmileg erősen kötődtek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez, bár a család tagjai már évtizedek óta Budapesten laktak. Szapáry Gyula az 1880-as években, amikor pénzügyminiszteri tárcát töltött be, Szolnok városát hozzásegítette Alcsi- és Tenke-puszta megváltásához. Szapáry László pedig a főváros pénzintézeteivel kiépített széleskörű összeköttetései révén a Szolnoki Hitelbank részére kedvező üzleti kapcsolatokat teremtett, amelyek a többi szolnoki bankkal szemben előnyt jelentettek. A szolnoki sajtó 1912 októberétől 1913 januárjáig a Hitelbankról nem tudósított, ezért valószínűtlen, hogy az ünnepélyes átadásra ebben az időszakban sor került volna. 1913. január 19-én a pénzintézet megtartotta a minden év elején lu SZML Szolnok város Közig. ir. XIV. 572/1911. 11 Uo. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1912. október 6. 244