Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: Tutajok a Tiszán / 203. o.

III. Az első világháború után - az általános határzár feloldását követően továbbra is jöttek Máramarosból tutajok a tiszai fűrészüzemekhez. A bekötőhelyeken azonban már két ország osztozott, Csehszlovákia és Románia. Ráadásul a -Tisza részben határfolyó lett, így a portusok karbantartására, az ott folyó munkák szervezésére egyre kevesebb gondot fordítottak. Ennek ellenére Szolnokon még 1927ben is öt fatelepet tartottak nyilván, köztük a Hungária Gőzfűrész RT.-ét is.

11 Ezek azonban fokozatosan áttértek a vasúton szállított fa feldolgozására. A máramarosi, így a tiszai tutajozás utolsó nagy időszaka 1939-ben kezdődött. Kárpátalja visszacsatolása után a magyar kincstár nagyarányú erdészetfejlesztésbe kezdett, aminek része volt a tiszai bekötőhelyek rendbe tétele, üzembe helyezése is. Ennek érdekében a magyar kormány 1939. augusztus 9-én Sinaián Romániával egyezményt kötött, amely lehetővé tette a tiszai folyami tutajozás felújítását is,

12 "A tutaj legfeljebb két részből állhat - írták a megállapodásban -; teljes hossza nem lehet több 50, szélessége 9 m-nél... A tutaj rakománya csak fából állhat, minden más rakomány, bármely természetű legyen is az, szigorúan tilos." A következő évben, Észak-Erdély visszacsatolása után pedig a Tisza bal partján lévő portusokat is tudták használni, s a tutajok fenti, méretbeli korlátozása is megszűnt. Ugyanakkor a tutajozáshoz szükséges partvédő műveket, netalán sarkantyúkat és egyéb vízi építményeket a Tisza mindkét partján ki lehetett építeni.

13 A tutajozást azonban mind az erdőkben, mind a nagyobb távolságra történő szállítás esetében egyre inkább a vasúttal váltották fel. A tutajozás ugyanis nagyon függött az időjárástól (például a csapadék mennyiségétől), ugyanakkor a tutajba kötött fa az úsztatás során jelentős sérüléseket szenvedett. Például a köveknek ütközve felhasadt vagy a fa palástja sérült meg. Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a tutajba kötendő szálfákat jelentős túlmérettel kellett vágni, mivel a fúrások, kapcsok helyét a fűrészüzemekben nem tudták hasznosítani. Jelentősen nőttek a bekötéshez használt anyagok árai is. (Egyre több helyen vasból készült béklyókat alkalmaztak, amiket viszont vasúton kellett visszaszállítani, hiszen ismételten fel lehetett használni.) A tutajozás tehát a vasúthoz viszonyítva egyre drágább lett, ráadásul bizonytalan, nehezen kiszámítható, amit a XX. század közepének gazdasága már egyre kevésbé viselt el. A tutajozás fenntartásának érdekes, új szempontja vetődött fel 1943-ban, amikor a Nemzetközi Erdészeti Központ szakemberei Magyarországon jártak. Ők úgy vélekedtek, hogy a tutajozás annyira hozzátartozik a Felső-Tiszához, hogy annak 11 RADENICH György (szerk.): A mai Magyarország vármegyéinek altalános ismertetője. Jász-NagykunSzolnok vármegye. Karcag, 1927. 58. 12

OLK-184. 1940-5-79.596. 13 Lásd: PANKOTAI Gábor: Erdészek Máramaroson. Nagykanizsa, 1992. 100-108. 214