Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Papp Izabella: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első alispánja Sipos Orbán 1835-1926 / 147. o.
Ismét Szolnokon - újra az országgyűlésben Alispáni tevékenységének utolsó időszaka bizonyára nem jelentett szép emléket Sipos Orbán számára Szolnokkal kapcsolatban. Amikor Nagyváradra távozott, talán sem ő, sem a szolnokiak nem gondolták, hogy életének utolsó évtizedeit ismét ebben a városban fogja majd tölteni. Tanfelügyelői kinevezését követően családjával együtt Nagyváradra költözött. (Moll Máriával kötött házasságából három gyermekük született, Árpád, Margit és Irma, akit Kerekes Géza, Szolnok város tiszti főügyésze vett feleségül.) Velük költözött édesanyja, Passier Erzsébet is, aki ott halt meg 1887-ben. 126 Sipos Orbán 20 évet töltött Bihar megye tanfelügyelőjeként Nagyváradon. Az oktatás, nevelés ügye sosem állt távol tőle, de mint korábbi tisztségeiben mindig, ebben a hivatalában is rendkívül nehéz feladatokat kellett megoldania. Az igen elmaradott oktatási viszonyok között lévő térségben szegénység, nemzetiségi ellentétek, és tanítóhiány is nehezítette munkáját. 127 Ő azonban - megőrizve korábbi aktivitását és kezdeményezőkészségét - itt sem csupán a kötelező hivatali tevékenységet látta el. írt helytörténeti munkát és tankönyvet, szerkesztett képes naptárt és emlékalbumot, s könyv formájában megjelentette Bihar megye népesedési és közoktatási viszonyairól szóló statisztikai kiadványt. Itt sem tudott elszakadni szülőföldjétől. 1905-ben jelent meg "Néhány szó a Budapest-Jászberény-Jászapáti egyenes vasútról. Jászberény város és vidéke érdemes polgárainak ajánlva" - c. munkája. 128 Tanfelügyelői tisztét 1903-ig töltötte be. Nyugdíjbavonulásához bizonyára hozzájárult felesége halála is, aki ebben az évben 58 éves korában halt meg. 129 A családi sírhelyen, Jászberényben temették el, s miután már semmi nem kötötte Nagyváradhoz, Sipos Orbán Szolnokra költözött, ahol még alispáni működése idején házat vásárolt magának. 130 Itt élt Irma lánya, és veje Kerekes Géza, akinek egyénisége sok tekintetben hasonlóságot mutatott Sipos Orbánéval. Már fiatal korától jelentős tisztségeket töltött be; Szolnok város tiszti ügyésze, majd vármegyei főügyész SUGARNE KONCSEK Aranka gyűjtése. Jász Múzeum Adattára, Jászberény. BLÉNESSYJ. 1942. 12-13. Nagyváradon megjelent munkái: Biharmegyei községnevek. Összeállította és bevezetéssel ellátta Sipos Orbán. Nagyvárad, 1889. In: Népnevelési Közlöny, 1889. ápr. 30.; SJJPOS Orbán: Biharvármegye a népesedési, vallási, nemzetiségi és közoktatási statisztika szempontjából. Nagyvárad, 1903.; Bihar vármegye és Nagyvárad város földrajza az elemi iskolák IEL osztálya számára, (tankönyv); Bihar vármegye és Nagyvárad monográfiájában ő írta a közoktatásról szóló fejezetet. A jászberényi Fehértói temetőben lévő síremlék felirata. Jász-Nagykun-Szolnok, 1880. augusztus 15. 173