Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Görgei és az önkéntes mozgó nemzetőrség szolnoki tábora 1848 szeptemberében / 103. o.
Kerületben toborzott Bocskai-zászlóaljjal egyesítve, a (második) 52. zászlóaljat alkotta. 165 A borsodi zászlóalj ott volt Pákozdnál és Schwechatnál, majd novemberben hazatért a táborból. A zászlóalj egyetlen főt sem veszített, de a táborozás kiállt sanyarúságai következtében kérte hazabocsattatasat, s "összevissza, rendetlenül" érkezett Miskolcra november 25-én. 166 A gömöri zászlóalj a lajtai táborban Görgei keze alá került. Ott volt Schwechatnál, s az elsők között futott meg. A csata után Köpcsenybe vezényelték, s a 2. század már november 2-án hazaengedését kérte Kossuthtól. Az OHB elnöke ugyan egyelőre maradásra bírta őket, de november 23-án már négy század kért távozási engedélyt. Görgei hiába pirongatta őket, december 7-én elhagyták a tábort. A megmaradt két századot Görgei december 21-23. között Győrben egyesítette a zempléniekkel, s az új zászlóalj 1849 március közepéig a fel-dunai (később VII. hadtest) soraiban harcolt. A hazatérő önkéntesek egy része beállt a Szemere Bertalan által szervezett felsőmagyarországi védsereg gömöri osztályába. 167 A szeptember 29-én Pestre indított 450 hevesi és sárosi önkéntest az éj folyamán más csapatokkal együtt Száz János őrnagy vezetésével Ercsibe rendelték. A zászlóalj később csatlakozott a Jellacicot üldöző sereghez. 1848 novemberében e zászlóalj egy része is távozási engedélyt kért. A megmaradt 640 embert beolvasztották a dunántúli önkéntes mozgó nemzetőrség 2. (2. pesti) zászlóaljába; ez az alakulat a 71. honvédzászlóalj nevet kapta, s 1848 december végétől a komáromi várőrséghez tartozott. A fel-dunai hadtest október 11-i harcrendjében szerepel 600 szolnoki I t:c A csapat ugyan szeptemberben alakult, de a 9. (Hartmann) gyalogezredi katonaság Bereg megyei tartózkodása és Munkács várának biztosítása miatt csak november 13. után indulhatott el a megyéből. LEHOCZKY T. 1899. 35-39., 49-65., 83., OSZK Kézirattár. Oct. Hung. 441. A szabadságharcra és az 1859-1860 mozgalmakra vonatkozó levelezés. "A Bereg megyei önkéntes gyalog századnak az 1848/49iki szabadságharczbani működése" MOL OHB-iktatókönyvek 1848:3703., KLÖM XTJI. 850., BAGUB. SZAKÁLL M 1994. 36-40. 166 HERMANN Róbert: Csány László mint a feldunai hadtest kormánybiztosa (1848. szeptember 29. - 1849. január 18.) In: Zalai Gyűjtemény 30. Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849. Zalaegerszeg , 1990. 167., 169. STEIERL, éji. 166.; SZŰCS Miklós naplója 1839-1849. Sajtó alá rendezte Kilián István. Miskolc, 1981. i.m. 256-257. 167 GÖRGEY I. 1980. 116-118. V. ö. HERMANN Róbert: Görgei Artúr a Lajtánál, 1848 október 7. november 1. In: Történelmi Szemle, 1992. 3-4. szám 298., 305. A 2. század kérelmét és Kossuth válaszát lásd: HERMANN Róbert: Kiadatlan Kossuth- és OHB-iratok 1848-ból. In: HK, 1989. 2. szám. 230-231. A zászlóalj további történetére lásd: HERMANN R. 1990. 167. és uő., 1990. 27-28. és SZEMERE B. 1990. 432-433., 441. 139