Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 10. (Szolnok, 1995)

TANULMÁNYOK - Örsi Julanna: A jászkun törvények megvalósulása a mindennapi gyakorlatban / 87. o.

örökölték a Jászkunságban. Ez a IV. Statútumból következik, bár ezt az országbírói értekezlet 17. §-a érvénytelenítette az abszolutizmus korában. A harmadik pont, amiben a jászkun özvegyi jog kevesebb, mint az országos, hogy területünkön az özvegyasszony férjhezmenetel esetén a szerzett vagyonból és ingóságból egy gyermeki részt kiszakíthat, fennhagyva itt is a férj másképpeni rendelkezésének lehetőségét. A fennmaradt végrendeletek szerint a férjek általában meghagyták haszonélvezeti jogában a feleséget, de csak addig "míg nevét viseli". Újbóli férjhezmenetel esetén rendszerint egy tehenet és a hozományát vihette magával. Karcagon például 1786-ban az anyós megözvegyült menye újbóli férjhezmenésekor követeli vissza a család tulajdonát eféleképpen: "Bene Katalin néhai Gál András özvegye, rész szerént prostestál, rész szerént pedig jelenti, hogy néhai Gál Ferentz Fiának, osztály szerent jutott ingó jószágai Mátyus Judith özvegyére szállottak; az Ns Tanáts Sententiaja szerént a fekvő jószág Gál Famíliának vissza ítéltetvén, mostanában pedig az említett Asszony második Férjhez mentt; arra nézve Instál, hogy Mátyus Judith, ki már az első Férje nevét nem viseli, a mozgó Jószágokk keze alóli való ki botsajtására serkengettessen. "

55 Az országos törvények szerint az özvegyet a közszerzemények fele illette meg, az ingóságokból pedig tulajdonjoggal semmit sem követelhetett. A jászkunsági asszony követelhette hitbérét (dos), nászajándékát vagy jegyajándékát (paraphema) és hozományát (allatura). Külön kitételként szerepel a Statútumban, hogy a községi elöljáróknak kötelességük felügyelni arra, hogy nem tékozolja-e el az özvegy meghalt férje vagyonát. A települések e feladatuknak jól eleget tettek. Az elöljárók kijártak ellenőrizni a vagyont és megintették, aki nem megfelelően élt, "tékozolta a vagyont". Még ínséges időkben (pl. 1790, 1849) is külön kérvénnyel kellett az özvegyeknek fordulniuk a tanácshoz, hogy árváik élelmezését segítsék vagy engedjenek eladni a vagyonból. Az árvákra és azok vagyonaira ugyanis különös gondot fordítottak a tanácsok. Erre Mária Terézia felsőbb rendelete is kötelezte őket. Nyilvántartásba vették a vagyont, rendszeresen beszámoltatták a tutort (az árvagyámot). 1764-ben a Helytartó Tanács rendeletére összeírják az árvákat a Jászkunságban. Karcagon 32, Madarason 47, Kunhegyesen 4, Kisújszálláson 10, Túrkevén 7, Kunszentmártonban 11 a számbavettek száma. Többségük az anyja vagy a nagybátyja vagy nagyszülei gondnoksága alatt van. A karcagi és madarasi fiatalok közül már vannak akik önállósodtak felnövekedvén.

56 Az árvák pénzeivel sok esetben a tanács gazdálkodott. Megfelelő kamatra és kellő biztosítékra kölcsönadta. Az árva unokákról a nagyapa a végrendeletében gyakran gondoskodott, mint ezt már láthattuk fentebbi példánkból.

57 SZML Karcag Tv. jkv. 1786. 72-73. SZML JKK Közig. ir. D Capsa V. Fasc. 4. No. 6. /1764. év/ alapján. A számok közötti nagy eltérés magyarázatául szolgálhat, hogy Karcag 1746-tól, Kunmadaras 1753-tól, Kisújszállás 1755-től, Kunhegyes 1750-től adta meg az árvák számát. Túrkeve és Kunszentmárton viszont valószínűleg csak az adott évben árvaságra jutott kiskorúakat szerepeltette. Lásd: 48. sz. jegyzet. 102