Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)

TANULMÁNYOK - Glück Jenő: A német lovagrend a XV. századi Bánságban / 33. o.

ták a rendi állam fővárosát. A csapat valójában nyolc lovagból állt. Az említett vezetőn kívül útnak indítottak két „vogt" rangbéli lovagot, mégpedig az egyiket SoJdauból (valószínűleg Ulrich von Juningen), a másikat Lauenburgból rendelték ki. Ott volt a brandenburgi erdőmester, a mortungi halászmester és a johannisburgi perceptor. Hoz­zájuk csatlakozott Weyler lovag Königsbergből és egy káplán Osterodeból. 29 Kutatá­sainkból nem derül ki, hogy a lovagok számára személyes szolgálatra rendelt embere­ken kívül végül is hány mesterember, halász és tengerész követte őket. A lengyel király megengedte, hogy áthaladjanak országán, és így aránylag gyorsan, július közepén Pozsonyba érkeztek. Várakozásaikkal ellentétben azonban Zsigmond király igen hide­gen fogadta őket, mivel „több mesterembert várt. 30 Redwitzet — kinevezése Szöré­nyi kapitánnyá és más hivatalokba, az előzetes megegyezés ellenére — valójában jó rész­ben függővé tette a királytól. Neumárk ügye is bizonyos huzavonával intéződött el. 1429. október 9-én állították ki az átruházási oklevelet, miután lefizették a borsos 800 forintos díjat. 31 Végül is a lovagok az Al-Dunához érkeztek, és lehetőségük nyílt, hogy a helyszí­nen véglegesítsék, illetve megvalósítsák tervüket. Elsősorban az addig létező, feltétlenül hiányos védelmi erőket szaporítani óhajtották, mégpedig 1370 fővel (ezekből 328 tűz­fegyveres). Csatasorba igyekeztek állítani további 550 harcost, köztük 150 huszárt. A Duna-vonal védelmére 140 úszóegységet terveztek, 1400 főnyi személyzettel, amely­nek elsődleges feladata a törökök átkelésének megakadályozása vagy legalábbis megne­hezítése lett. Terveik szerint a védők létszáma 3648 főre szaporodott volna, ami 201,99 %-os növekedést jelentett a megelőző időszakhoz képest, a kerületek erőinek mellőzésével. A rendelkezésünkre álló számadatok nem foglalják magukban a szolgá­latba állítandó fegyvertelen segéderőket. Ugyanakkor biztosnak látszik, hogy lényegé­ben átvették érkezésükkor a várakban található királyi őrségeket, amit az is bizonyít, hogy kimutatásainkban 258 puskás esetében megjegyzik, hogy „régiek." A vízi véde­lem tagjait, ismeretlen számban valószínűleg részben magukkal hozták és helyben kiegészítették. A gyakorlott katonák látókörére vallott az a tény, hogy feladták a nagyszámú és aránylag kis őrségekkel ellátott védőművek elképzelését, és a Duna-vo­nalat nyolc erősségre alapozták, amint az alanti táblázat tükrözi, az eredeti doku­mentumban szereplő helységnevek alapján: Megerőátett hely Rég i létszám Új létszám Növekedés (% t Stanilócz 36 64 177,77 Sinicza 40 106 265,00 Pecz 52 60 115,38 Orsewa 90 200 222,22 29 Berlin, Vn. 19., 25.; LÜCKERATH, K.A. 1969. 82-83. 30 1989. szeptember 24-26. közötti kutatásaink folyamán semmifele ilyen tartalmú dokumentu­mot nem találtunk. 31 - / - ' Eredetije a Nemet Lovagrend becsi központi levéltárában, fénymásolata birtokunkban van. 39

Next

/
Thumbnails
Contents