Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)
TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: A közoktatás államosítása Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében / 137. o.
állami iskolaigazgatókat is. A megítélésnek két fő szempontja volt: egyrészt, mennyire felelnek meg a pedagógiai, másrészt a politikai elvárásoknak. Az általános iskolai igazgatók végleges kinevezésére készült javaslat (1948. június 8.) 6 * Igazgatók összesen Községi Állami Róm. kat. Református 4 40 31 17 Pedagógiai szempontból kitűnő, jó megfelelő 4 33 21 17 5 10 Demokratikus szempontból** kitűnő, jó megfelelő 19 8 6 4 11 6 3 A tanfelügyelő javaslata igen alk. nem alk. alk. 1 3 12 23 2 21 4 10 Az összegzésből egyértelműen következik, hogy az iskolavezetők megítélésének döntő szempontja a politikai megfelelés volt. Míg a pedagógiai alkalmasság tekintetében egyedüli elmarasztalás csak az állami iskolák esetében történt, addig a politikai alkalmasság dolgában már sokkal változatosabb a kép, és a végső minősítésben is ez volt a meghatározó. A megítélés szigorúsága elsősorban a római katolikus iskolák irányában érvényesült. Ennek magyarázatát egyszerűen a református egyház lojális magatartása adta. A lojális magatartás azonban nem volt mentes kisebb, többnyire helyi zavaró momentumoktól. Június 4-én kormányrendelet jelent meg, amely szabályozta a tanév befejezését, előrehozva a tanévzárás időpontját. A rendelkezés a tanítás utolsó napját június 10-ben, az összefoglalások, vizsgák és a tanévzárók időszakát 11 és 15 között jelölte meg mind a közép-, mind az alsófokú oktatásban. 62 A rendelkezésnek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy mire az államosítás törvénytervezete az országgyűlés elé kerül, akkorra „kiürüljenek" az iskolák, elkerülve ezzel a lehetséges ellendemonstrációkat. Mivel a református egyház és az állam viszonyának rendezése megnyugtató módon haladt, feltételezhető, hogy a debreceni püspöki hivatal ezért küldött olyan értelmű táviratot a református középiskoláknak, mely szerint ezekben az iskolákban a régi határidőket kell betartani, azaz nem kell a tanévet korábban befejezni. Végül is újabb tankerületi főigazgatói intézkedés utasította az iskolák igazgatóit a kormányrendeletben meghatározott időpontok betartására. 63 SZML Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tanfelügyelőjének iratai (Továbbiakban: Tanfelügyelő ir.) 2125/1948. sz. 62 SZML Karcag, Gábor Áron Gimnázium ir. 300/1948. sz. 63 SZML Uo. 851/1948. sz.; Főispáni biz. ir. 26/1948. sz. ** A demokráciához való viszony minősítésére több kategória szerepel: közömbös, tartózkodó, alkalmazkodó, konzervatív, nincs világnézete. 156