Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

ADATTÁR - Kaposvári Gyula: Fodor Ferenc: A Jászság életrajza (Hasonmás kiadásban fél évszázad múltán megjelentette a Jászok Egyesülete "A Jászságért Alapítvány" támogatásával) / 281. o.

mondva a teljesség igényéről az átfogó néprajzi kép érdekében — fogalmazza meg Szabó László a Gondolat Kiadónál 1982-ben megjelent Jászság című monográfiájában. S kérdésként felvet olyan problémákat, amire választ keres: „hasonló jogokat tudhattak magukéinak a kis- és a nagykunok ... Miért van az, hogy más kultúra nőtt ki ugyanarról az alapról a Jászságban és a két Kunságban? Miért van az, hogy egyszer tagadják, másszor vallják és vállalják a jogi és történeti közösséget a jászok és a kunok? Egyszer eltávolodni, másszor egyesülni kívánnak? Miért lehet az egyik terület a katolicizmus valóságos bástyája s a másik kettő a protestantizmus védelmezője a legkritikusabb időkben is? Szabó László a nagycsalád és a gazdaság szerepét vizsgálva megállapítja, hogy a XVffl. sz-i kezdetek után a jászsági parasztüzem rendszere: ház - kert - tanya és, vele együtt a család is három részre szakadt, bár az évnek csak bizonyos részében. A tanyarendszer ... az 1850-es évek tagosítását követően, a tanya állandó lakhellyé alakult. A Jászságra jellemző, hogy a tanyákat nem alkalmazottak, úgynevezett szolgatanyások lakják, mint általában az Alföldön, hanem fiak és vők családjukkal, esetleg szolgát is tartva. Az öregek bent a ,,városi házban élnek, s ellátják a gazda és gazdaasszony tisztét ... Egy-egy tanya üzem azonban önállóságot élvez. Ott a kint élő fiú vagy vő a gazda. Az apa vagy após csak a gazdálkodás nagy kereteit, egész évet meghatározó dolgait írja elő számára, s ellenőrzi, hogy minden rendben megy-e. „Míg másutt a kapitalizmus felbomlasztotta a feudális alapokon nyugvó nagycsaládot, addig a Jászságban ... 1848 után a birtokszerzésnek olyan karakterisztikus jászsági módszerévé vált a nagycsaládi gazdálkodás — állapítja meg Szabó László —, hogy a Kiskunságba kitelepedő jászságiak további fontos motorja lehetett, s kiterjedt nemcsak a vagyonos rétegekre, de a földdel nem rendelkezők is e mintára szervezték meg családi munkaszervezetüket. Sajátos gazdálkodási módjuk a legelőgazdálkodás a belső és külső pusztákon. A Pentz-féle 1699-es összeírás adataira hivatkozva, mely szerint ,,a tizenegy jász település összesen 4385 szekér szénát említ mint a rétek tényleges hasznát, míg a sokkal nagyobb területű Kiskunságon csupán 486-ot, a Nagykunságban pedig 331-et - Szabó László megállapítja: „Ez nemcsak a lakatlansággal függ össze, hanem azzal is, hogy ott a legeltetés, az extenzív állattartási forma sokkal kiterjedtebb volt. „Tudjuk, hogy a Kiskunságból a szénát hazaszállították, s a kertek jószágaival etették fel - írja Szabó László, és mint sajátos termelési módot említi -, hogy kukoricával az előírt területeket nem a Jászság belsejében, hanem a Kiskunságban lévő, erre alkalmatos földeket vetik be először, s csak amikor beválik, honosítják meg, de akkor sem a nyomásban, hanem külön e célra kiosztott földeken. Botka János ezt a gyakorlatot azzal magyarázza, hogy a puszták alacsonyabb adója miatt is volt ez szokásban. Szabó László - 1963-tól a szolnoki múzeum etnográfusa — történeti és néprajzi kutatásai kezdettől fogva a Jászság témára irányultak. A terepen végzett néprajzi gyűjtéseit tette szervezettebbé a „Szolnok megye néprajzi atlasza munkálataiban begyűjtött meghatározó szerepe. A minden jászsági településre kiterjedő széles körű gyűjtés anyaga segítette, a Jász etnikai csoport (A jász etnikum és a jászsági műveltségi egység néprajza) című kandidátusi értekezése kidolgozásában is (megjelent a szolnoki múzeum kiadásában két kötetben 1982-ben). 292