Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

ADATTÁR - Szabó István : Történetek az oszét nemzeti eposzból, a "Nárt mondakör"-ből / 193. o.

betegségből, és begyógyított bármilyen sebet. Az alma egész napon át érett, csillogott a fa tetején, de éjszaka valaki ellopta. A nártok egymás után sorban őrizték az almát, de senki sem tudta megfigyelni egyszer sem, hogy ki a tolvaj, pedig az alma minden áldott éjszaka eltűnt. UARHAG-ra került a sor a kert őrzésében. Az magához hívta fiait: AHSZAR-t és AHSZARTAG-ot, és azt mondta nekik: — Menjetek, napsugaraim, őrizzétek az aranyalmát! Minden reményem bennetek van. Ha nem őrzitek meg, akkor — tudjátok meg — mind a három nárt nemzetség idesereglik. Minden háztól jön egy ember, egyikőtöknek levágják a fejét, másikótoknak levágják a karját, és - szégyenemre - összeszedik egyiknek a levágott fejét, a másiknak meg a karját. És egyedül maradok öreg napjaimra oltalmazó és tápláló nélkül. — Ne félj, apánk, mi majd megőrizzük ezt az almát, és a tolvaj nem szökik meg előlünk! - feleltek neki a fiai. — Menjetek csak, menjetek! Tudom, hogy nem féltek semmitől sem, de én aggódom miattatok. Mert ha nem őrzitek meg az almát, akkor nem tértek vissza hozzám. mondta az apa. Szarvasagancsból készült kerítéssel volt elkerítve a nártok kertje, és olyan magas volt a kerítés, hogy még a madár sem tudott felette átrepülni. A testvérek leültek a csodálatos almafa alá, megvacsoráztak, és a fiatalabb, AHSZARTAG azt mondta az idősebbnek, AHSZAR-nak: — Egymás után fogunk őrködni, Te azonnal lefekszel és alszol éjfélig. Éjféltől pedig rajtad a sor reggelig. AHSZAR beleegyezett, lefeküdt és elaludt. Éjfélkor felébredt és azt mondja a bátyjának: — Isten bocsássa meg nekem, AHSZARTAG, de úgy tűnik, hogy elaludtam ... — Még nincs éjfél, aludj még! -felelte neki AHSZARTAG. AHSZAR félálmában nem tudta megítélni, hogy mennyi az idő, lefeküdt hát és újból elaludt. AHSZARTAG azonban nem alszik: ül az almafa alatt és készenlétben tartja íiát és a nyílvesszőket. És abban az órában, amikor az éjszaka nappalra fordul, mintha valamilyen madár repült volna be a kertbe. Hirtelen kivilágosodott az almafa körül, és akkor AHSZARTAG egy kis galambot pillantott meg a csodálatos almafa mellett. Épphogy csak letépte az almát, amikor AHSZARTAG már ki is lőtte nyílvesszőjét, és a kis galamb egyik szárnya leesett a földre, magát a galambot elborította a vér, s bukdácsolva, vergődve egész alacsonyan csapkodott a föld felett, az alma pedig lepottyant a földre. Ekkor AHSZARTAG felébresztette AHSZAR-t. — Látod a vércseppeket? — mondta a bátyjának. - Egy kis galambra lőttem rá az almafák irányába. A galamb elrepült ugyan, de itt maradt a fél szárnya. Alacsonyan, egészen a föld felett repült, és véres nyomot hagyott. El kell, hogy induljak ezen a nyomon, és vagy megfogom, vagy elpusztulok. AHSZARTAG óvatosan becsomagolta egy selyemkendőbe a kis galamb szárnyát. A kendőt bedugta az övébe, az almát pedig a keblébe, és mikor teljesen megvirradt, azt mondta AHSZAR-nak: 206