Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)
TANULMÁNYOK - H. Bathó Edit: Az okszerű méhészkedés kialakulása a Jászságban / 117. o.
Ritkábban fordultak elő a Jászságban gróf Széchényi Gyula aszódi földbirtokos „Mogor" név alatt forgalomba hozott rakodó kaptárai (4. sz. kép), valamint az ún. Neiszer-féle kétsoros kaptárak is, amelyekben a méztérben és alul a költőtérben 12-12 keret fért el. A két teret itt is Hanemann-rács választotta el, hogy az anya ne mászhasson át. E kaptártípusok kezelése is - az előzőekhez hasonlóan - igen nehézkes volt. Őket váltották fel a könnyű kezelésű nagy Boconádi fekvő (5. sz. kép) és a Hunor rakodó vándorkaptárak (6. sz. kép), amelyek napjainkban is használatban vannak és igen közkedveltek. Az utóbbi években azonban Jászság-szerte terjedőben vannak az amerikai rendszerű, alacsony, keretes Boconádi többfiókos rakodókaptárak. 22 A kaptáras méhészkedésnél a méhésznek jóval több segédeszközre volt szüksége, mint a kasos tartásnál. Az ügyeskezű gazdák ezeket az eszközöket sokszor házilag állították elő, de vásárolták a kereskedelemben is. A hátul kezelhető kaptároknál nélkülözhetetlen volt a keretfogó, amivel biztonságosan lehetett kiemelni a kereteket. A kaparóvassal a kaptár aljára került méhhullákat és viasztörmelékeket kapargatták ki. Sokan használták a kaptárból kiszedett keretek ideiglenes tárolására az ún. kerettartó ládát, a rajok szállítására pedig a rajszállító ládákat. Szükség volt etető-, itatóedényekre, anyanevelő kaptárra és anyakalitkára. A kaptáras méhészkedés legfontosabb segédeszköze a pergető lett, amely segítségével úgy lehetett a mézhez jutni, hogy a lépek ne sérüljenek meg. Mint a többi segédeszközt, a pergetöt is ritkán vásárolták boltban. A legtöbb gazda maga elkészítette, vagy pedig bádogossal csináltatták meg. De előfordult az is, hogy a pergetöt egymástól kölcsönözték. A viasszal lezárt mézsejtek felbontását — külön erre a célra készített — fedelezőkéssel végezték. A méz elraktározására horganyzott vagy ónozott bádogból készült mézeskannákat használtak. A méhészcsoportok között általánosan elterjedt a nap- és gőzviaszolvasztó alkalmazása. A méhek vándoroltatásánál pedig nélkülözhetetlenül szükséges volt a kaptármérleg. 23 Vidékünkön a múlt század végén és a század elején a kasos méhészkedés mellett egyre inkább terjedt a kaptáros méhtartás. A kaptáros méhészkedés térhódítását jelzik az 1912-es statisztikai adatok is. Az ország 12.481 községe közül 11.392-ben űztek méhtenyésztési. A legintenzívebb méhészkedés Csík, Csongrád, Békés, JászNagykun-Szolnok, Torontál, Tolna, Csanád, Hajdú, Máramaros, Alsófehér, Hunyad, Szabolcs és Tordaaranyos vármegyékben folyt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében Karcag 200, Jászberény pedig 102 tenyésztővel méhészeti központot képezett. Megyénkben 6419 kaptárt és 3330 kast írtak össze. Tehát ebben az időben az összméhállomány mintegy 2/3 részét kaptárban tartották. 24 A kaptáros tartás - az ország más vidékeihez hasonlóan - területünkön sem vált azonnal egyeduralkodóvá, a kasos méhészkedés még hosszú időn keresztül megmaradt mellette. 22 BATHÓE. 1988.34-35. 23-. > * * > * SZABÓ Karoly: A kaptáras méhészkedés kialakulása Debrecenben. In: Agrártörténeti Szemle, 1973.156-175. 24 AMBRÓZY B.1914. 689-691. 123
