Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

TANULMÁNYOK - H. Bathó Edit: Az okszerű méhészkedés kialakulása a Jászságban / 117. o.

való alkalmatosabb bánásra és hasznosabb gazdáskodásra mintedgy kézenfogva vezettetnének!'.

12 Szuhányi János számos gyakorlati tudnivaló mellett hangsúlyozta a jó méhlegelő fontosságát. ,,A' méheknek mezejét meg lehetne leginkább jobbítanunk, ha ollyan Fákat, Palántákat ültetnénk, mellyek az ő láttzatos hasznok mellett a

1 Házigazdaságokban, még a' Méheknek is jó mezőt adnának ... " S felhívja a méhészek figyelmét, hogy „ ... a' Köpüknek ki dobolása a' közönséges paraszt embereknek majd tsak nem mindenkor több kárt tesz, mint hasznot."

13 Szuhányi János könyvének megjelenésétől majdnem 100 év telt el, amíg az általa és más méhészeti szakkönyvek által javasolt újítások, gyakorlati tanácsok elterjedtek a méhészgazdák körében. A kap tárak megjelenése A változás elsőként a méhlakások terén következett be. A XIX. század közepéig az ország méhészkedését egyértelműen a kasos méhtartás jellemezte. A kasos méhészkedésnél a méhész nem tudott beleavatkozni a méhek életébe, nem irányíthatta gyűjtésüket, szaporodásukat. A méztér bővítésére vagy szűkítésére sem igen volt módja. A méznyerés is kizárólag a méhek lefojtásával, elpusztításával, illetve átdobolasával volt lehetséges, amely azonban mindig jelentős kárral járt. így a legfontosabb kérdés a méhlakások korszerűsítése volt.

14 A XIX. század második felében a kasok mellett országszerte megjelentek az un. átmeneti kaptárok (Göndöcs-, Paulik- és Szensz-féle), amelyek célja az volt, hogy általuk meghonosítsák a keretes rendszert. Az átmeneti kaptárak alsó része egyszerű szalmakas volt, amelynek tetejére keretekkel ellátott szekrényt tettek, így abból a mézet a méhész bármikor kivehette. A mézkamrás méhlakás másik nagy előnyét az jelentette, hogy a méheket nem kellett leölni, s ez nagyobb mézaratást eredményezett. Azonkívül a gazdák jobb minőségű mézhez is jutottak, hiszen köztudott, hogy a méhek a legfinomabb mézet építményeik legfelső részébe szokták összegyűjteni.

1 s A XIX. század második felében a Jászságban is elterjedtek és használatosak voltak az ún. toldásos kasok. Ezek átmenetet képeztek a kasos és a kaptáros méhészkedés között. A toldásnak kétféle módját alkalmazták vidékünkön. Alsó toldásnál a méhkas aljához szitakérget erősítettek, s ezzel együtt tapasztották be. De felhasználtak magasítónak deszkaládát is. Felső toldás esetében a deszkaládát a méhkas tetejére erősítették, így növelve meg a mézteret. A méhészek a felső toldást tartották alkalmasabbnak, mivel a méhek felfelé építkeznek, s lefelé csak ritkán, nagyon jó időben építik lépjeiket.

16 12 SZUHÁNYI J. 1795. 2. 13 Uo. 146-149. 14 KERECSÉNYI Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén. In: Néprajzi Közlemények. XIII. 1969. 143. 15 AMBRÓZYBéla:Améh.Bp. 1914. 218-220. 16 BATHÓE. 1988.34. 120